Megalakult a Tokaj-Hegyalja Egyetem

Megalakult a Tokaj-Hegyalja Egyetem, meghatározva az intézmény oktatási területeit, valamint közép- és hosszú távú célkitűzéseit – jelentette be a felsőoktatási modellváltás koordinálásáért felelős kormánybiztos szerdán a zempléni városban, sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztató résztvevőit – házigazdaként – Aros János köszöntette. Sárospatak polgármestere kiemelte, hogy Patak újra kiemelt szerepet kap a hazai oktatásban, sőt nem csak térségi, nemzetközi szinten is. A városvezető beszédében megköszönte a kormány szándékát, miszerint Tokaj-Hegyalja kiemelt forrásokhoz juthat, hiszen a fejlődés a helyben élők mellett az idei érkezők számára is fontos. Az idei érkezők között pedig szeptemberben már az első “Hegyalja Egyetemes” hallgatókat lehet köszönteni, ez pedig minden téren hatni fog közvetlenül Sárospatak és térségének fejlődésére is.

Stumpf István elmondta: az egyetem 2021. augusztus 1-jén nyitja meg kapuit, az alapítványi fenntartású intézmény az Eszterházy Károly Egyetem sárospataki campusán elérhető szakok továbbvitele mellett több új képzést is indít majd, például szőlész-borászt, turisztikai-vendéglátóiparit, valamint a kulturális örökség kutatását művelő és azt aktívan innováló tevékenységekét. A későbbiekben vállalkozásfejlesztési szakkal és több továbbképzési programmal egészül majd ki a képzés.

Stumpf István közös érdeknek nevezte, hogy a jövőorientált szellemiséget a természeti és kulturális örökség megbecsülésével ötvözve az egyetem elősegítse azt, hogy Sárospatak és térsége a fenntartható társadalom egyik hazai mintaképévé váljék.

Jobbágy László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője a Digitális Kazinczy Műhely részeként szerveződő Kazinczy-programról szólva közölte: támogatják a nyelvtudományi kutatások és a mesterséges intelligencia, illetve további digitális technológiák összekapcsolását, ezáltal megőrizve a magyar kulturális örökség nyelvi részét. Hangsúlyozta: a magyar nyelv élő változatainak digitális rögzítése fontos feladat, a Digitális jólét program céljai azonban a megőrzésen is túlmutatnak.

Bajzáth Angéla, a Digitális Comenius Műhely vezetője ismertette a Digitális Comenius éves jelentést, amely egy nemzetközi elemzés keretében nyújt áttekintést a különböző országok digitális oktatási helyzetéről. A jelentés segíti az eligazodást a digitális oktatás fejlesztésének trendjei között és lehetőséget nyújt a fejlesztési irányok kijelölésére, valamint szakmai diskurzusokra.

Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár a Digitális Comenius jelentés fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy a névadó, a többek között Sárospatakon is dolgozó Comenius a térség nagybetűs pedagógusának tekinthető, aki pedagógiai munkáiban olyan módszertani javaslatokat fogalmazott meg már a 17. században, melyek ma is helytállóak és az oktatás megújításának célrendszerében is értelmezhetők.

Molnár Péter, a Hegyközségi Tanács elnöke az egyetem szőlész-borász képzéséről szólva a sajtótájékoztatón azt mondta: a világörökségi címmel is rendelkező Tokaji borvidék szőlészei és borászai a térség fenntartható szakmai fejlődése és a vidék megtartó ereje szempontjából kiemelt ügyként kezelik a humán háttér magas szintű fejlesztését. “Kulcsfontosságú, hogy a szakképzés, a közép- és felsőfokú oktatás szintjén is olyan képzés valósuljon meg, mely biztosítja az erős szakmai alapok mellett a valós, naprakész gyakorlati tudás megszerzését is” – hangsúlyozta.

Kitért arra: a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa szorosan együttműködik a Tokaj-Hegyalja Egyetemmel annak érdekében, hogy a hallgatók elméleti és gyakorlati képzése a legkiválóbb oktatók és szakmai műhelyek, szőlészetek és borászatok közreműködésével valósuljon meg. Közös cél, hogy a Tokaji kutatóintézetnél és a pincészeteknél rendelkezésre álló tudás és infrastruktúra segítse az egyetem működését.

Forrás: MTI, Fotó: Bódisz Attila.

Feltöltő

Fel