A(z) Civil élet kategória hírei

Kapcsolatépítésen járt a német nemzetiségi énekkar

Kapcsolatépítésen járt a német nemzetiségi énekkar

Három napos kapcsolat- és közösségépítő tapasztalatcserén vett részt A Sárospataki Német Kisebbség Kultúrájáért Alapítvány szervezésében a helyi német nemzetiségi énekkar 2023. június 30-július 2 között. A három napos program kiemelkedő eseménye volt Szendehely település megalakulása 270. évfordulójának megünneplése, ezért a vendéglátókkal az ünnepség időpontjára egyeztettük a találkozást, melynek keretében betekintést kaphattunk a település életébe, szokásaikba

Cserkész nagytábor a Radvány-völgyben

„Tebenned bíztunk eleitől fogva” (90.zs.) Ismét közös táborban töltötték a nyarat a 763. sz. Sztárai Mihály Sárospataki Cserkészcsapat és a 792. sz. Bocskai István Szerencsi Cserkészcsapat tagjai. A tábor helyszíne a Radvány –völgy volt, jellege nomád, épített konyhával, szikkasztóval, sátortáborral, táborkapuval, táborkereszttel, zászlórúddal, zuhanyzóval, híddal és még számos tábori műtárggyal. A tábor keretmeséje a középkori

A pozsonyi csata és a nándorfehérvári diadal honmegtartó hőseire emlékezett a Sárospataki Wass Albert Kör

A 907-es pozsonyi csata és az 1456-os nándorfehérvári diadal honmegtartó hőseire emlékezett július 20-án a Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK). A szép számú emlékező közösséget – közöttük Aros János polgármestert, Sikora Attila alpolgármestert és dr. Vitányi Eszter jegyzőt – Tarnavölgyi László köszöntötte a Wass Albert parkban a két csata emlékére 2021-ben állított emlékkőnél. Az egyesület

Az Összetartozás Tüze Sárospatakon is fellobbant a cserkészeknek köszönhetően!

6 kontinens több mint 40 országának közel 700 településén, mintegy 1000 helyszínen lobbant fel a trianoni békediktátum emléknapján, a Nemzeti Összetartozás Napján, 2023. június 4-én, budapesti idő szerint 20:23-kor az összetartozás tüze. Sárospatakon ez a helyszín a Református Ifjúsági Házban lévő Cserkészotthon udvara volt. A Sárospataki 763. sz. Sztárai Mihály cserkészcsapat tagjai a cserkészalkalmat a

Szentendrén a Skanzenben jártak A Művelődés Háza és Könyvtára tehetséggondozó programjában résztvevők

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Szentendrén a Pünkösdi Örökség Fesztivált, amelyet a Művelődés Háza és Könyvtára tehetséggondozó programjában résztvevő fiatalok is megnéztek. A pályázati program kiegészítő eseménye a Táncháztalálkozó mellett ennek a neves népművészeti eseménynek a felkeresése, így jutottak el a fiatalok a rendezvényre. Szentendrén népzenei koncerteket, néptáncelőadásokat, népművészeti termékeket kínáló vásárt láthattak, s természetesen

A magyar hősökre emlékezett a Sárospataki Wass Albert Kör

A magyar hősökre emlékeztek május 26-án a Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) szervezésében mindazok, akik ellátogattak a Rákóczi úti első világháborús emlékműhöz meghirdetett rendezvényre. Ezúttal is Medgyessy Ferenc szobrászművész alkotása, a gránátos katona szobra előtt zajlott a koszorúzással egybekötött megemlékezés, ahol a táblákon közel 200 név emlékeztet az I. világháborúban elesett pataki áldozatokra. Közadakozásból hozták

Utolsó útjára kísérték a sárospataki cserkészek tiszteletbeli parancsnokukat Újlaki Csabát

2023. május 16-án a Református Temetőben a gyászoló gyülekezettel együtt vettek végső búcsút Újlaki István Csabától, Csaba’bától a Sárospataki 763. sz. Sztárai Mihály cserkészcsapat és a II. Cserkészkerület tagjai. Több mint ötven cserkész kísérte utolsó útjára, ezzel is megköszönve több évtizedes munkáját, szolgálatát. Ismét elment közülünk egy nagy tanító, aki nem csak cserkészmódszereivel, de játékaival

Megtartotta soron következő közgyűlését a Sárospataki Wass Albert Kör

Május 8-án megtartotta soron következő, tavaszi közgyűlését a Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK). A Művelődés Háza és Könyvtára épületében összegyűlt tagok a 2022. évben végzett tevékenységről és gazdálkodásról hallhattak beszámolót, ill. döntöttek a szervezet 2023. évi költségvetéséről. A jelenlévők mindhárom előterjesztést egyhangúlag fogadták el. A koronavírus-járvány utáni első teljes év összességében tartalmas és eredményes volt

2023 tavaszán ismét részt vettek a sárospataki cserkészek a városi ételosztáson

A 763. sz. Sztárai Mihály cserkészcsapat 2023-ban sem maradt ki a rászorulóknak történő ételosztásból. Tarhonyás húst osztottak a cserkészek, mellé a kenyeret Hegyi Brigitta biztosította, a desszertről pedig Kövér Zsolt Cukrászmester gondoskodott. Az étel kiosztására az Új Piac területén került sor. Jó volt adni és jól esett a köszönet, melyet a rászorulóktól kaptak a cserkészek.

Beszámoló a sárospataki Wass Albert felolvasóestről

Idén immár tizenhatodik alkalommal hirdették meg a 25 órás Wass Albert felolvasó maratont. A Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) most is csatlakozott a nemes szépirodalmi kezdeményezéshez. Az egyesület felhívására a Sárospataki Református Egyházközség Lelkészi Hivatalának Lorántffy termében gyűltek össze azok, akik vállalták, hogy Wass Albert – és esetleg más kiváló magyar szerzők – műveiből felolvasnak.

Fel