Civil támogatás a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházért: patakiak is közreműködnek

Sok kellemetlenséggel és fájdalommal, szomorúsággal jár a koronavírus járvány világszerte, de néhány pozitív hozadéka is van. Ilyen például, hogy számos kezdeményezés jött létre az elmúlt egy évben. Valamennyinek az a célja, hogy a vírus elleni védekezésben résztvevőket segítse. Sárospatakon a helyiek már sok támogatást nyújtottak a rendelőintézetnek és a mentőknek. A szomszédos városban, Sátoraljaújhelyen egy közösségi oldalon szerveződve jött létre egy aktív csoport, amelynek tagjai támogatják az újhelyi mentőket és a kórház dolgozóit is. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozva nyújtott segítséget Sárospatak Önkormányzata is.

Aros János polgármester elmondta, hogy Sátoraljaújhelyben is kialakult egy olyan csoport a közösségi oldalon, amelynek a vezetője Dede Klára, aki összegyűjtötte az igényeket a mentők és a kórházi dolgozók részéről. Ezzel a jelképes, közel ötszázezer forintos ajándékkal, eszközökkel szeretnénk egyrészt megköszönni a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban dolgozó valamennyi egészségügyi dolgozónak azt a munkát, azt az erőfeszítést, amellyel nemcsak a környékbeli, hanem azon belül a sárospataki lakosok is nagyon sokan köszönhették a gyógyulásukat, sőt köszönhették az életüket. Másrészt pedig szeretnénk hozzájárulni ezzel a felszereléssel ahhoz, hogy ha még egyszer ilyen helyzet kialakul, akkor sokkal könnyebb és egyszerűbb legyen az ő munkájuk – mondta a polgármester.

Az újhelyi önkéntes csoport konkrét információkkal jelölte meg a szükséges eszközigényt, melyeket a rendelőintézet koordinálásával a lehetős legjobb minőségben tudtak beszerezni.

Bereiné Dr. Jakab Beáta kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy Patakról városi szinten is segítsék a kórházi dolgozók munkáját. Látni kell azt az emberfeletti teljesítményt, amit ők is végeznek minden nap, hiszen ahogy tetőzött a járvány, drasztikusan megemelkedett a kórházi ellátások száma – jegyezte meg az intézményvezető. Ugyanígy emelkedett például a sürgősségi betegellátásban lévők száma. Minél több eszköz van, annál gyorsabban és annál hatékonyabban tudnak segíteni, illetve reagálni, illetve próbáltunk arra is törekedni, hogy segítsük például az infectio kontrollt egy újabb ózongéppel.

A Patakon bedobozolt eszközöket személyesen a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója vette át. Elmondta, mostanra jelentősen csökkent a rajtuk lévő nyomás. Az egyre nagyobb számban beadott védőoltások hatására is egyre kevesebben szorulnak kórházi kezelésre. Mindez azonban csak időleges – hangsúlyozta az igazgató. Dr. Kovács Lajos hozzátette, hogy talán már látható, hogy enyhén laposodva, kifele megyünk a járványból, viszont ez nem jelenti ez azt, hogy bármit is a készültségünkből, vagy a vigilanciánkból feladunk, hiszen volt már egy ilyen januárban is, amikor úgy gondoltuk, hogy vége van, lecseng, azután jött a következő hullám. Ezért is fontos, hogy minél többen legyenek beoltva – vélekedett a megbízott kórházigazgató. Az eszköz adományról szólva pedig kiemelte: nagy örömmel tapasztalják, egyre több segítőjük akad a hétköznapokban.

Dr. Kovács Lajos mb. igazgató köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik figyelnek rájuk és segítenek. Ezt a fajta figyelmet és segítséget éreztük már a a járvány első hullámában is, de kifejezetten a második hullámban, azon belül is november óta, mióta a betegszám növekedett, azóta folyamatosan érkeznek a támogatások cégek, magánszemélyek részéről. Mindenfajta támogatás nekünk egy kis segítség. Kétségtelen, azt azért hangsúlyozni kell, hogy a védekezéshez és betegellátáshoz mindenfajta eszközünk és emberi humánerőforrás rendelkezésre áll, de ettől függetlenül mindenfajta olyan jellegű figyelmesség, ami a dolgozóinkat és az orvosainkat méltatja, az jól esik – összegzett az igazgató.

A kórházban dolgozók számtalan alkalommal kaptak már enni- és innivalót lakosoktól, vállalkozóktól is. A különböző osztályokra többször jutottak már különböző orvosi eszközök, az egészségügyi munkát segítő kiegészítők. A dolgozók pedig a jövőben is számíthatnak a mostani akciót is ösztönző újhelyi csoportra, hiszen folyamatosan lesik a hosszú hónapok óta éjjel-nappal dolgozó egészségügyi szakemberek igényeit, ezzel megköszönve munkájukat.

Az adomány az alábbi eszközökből állt: 5 db vérvételi leszorító, 1 db Accu-Check vércukormérő, 5 db tesztcsík, 1 db száloptikás laryngoscop szett, 4 db lábtámasztó párna, 2 db vérnyomásmérő, 1 db ózongenerátor, 1 db érintésmentes lázmérő, 2 db EDAN H100B pulzoximeter.

Feltöltő

Fel