Jótékonysági hangversenyt szerveztünk a sárospataki Bazilikában 2018. június 7-én este. Az összegyűlt adományokból egy bábjáték elkészítését támogatjuk. A bábjáték ötletadója Szentirmai László, a Magyar Bábjátékos Egyesület elnöke volt. A tervezett előadás célja, hogy megismertesse Szent Piroska, Szent László király lányának életét, párhuzamba állítva Szent Erzsébettel, városunk szülöttével. Köszönjük a közreműködőknek a tartalmas és szép estét:…
FELHÍVÁS! – Régi fotókat vár a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény
A Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény a Múzeumok Éjszakáján, 2018. június 23-án szombaton nosztalgiasétát szervez a Szent Erzsébet Házban, „Volt egyszer egy iskola” címmel. A sétákat 18:30 ill. 20:30 órakor tervezzük. Szeretnénk kérni az egykori diákok segítségét. Akinek van az egykori Zrínyi Ilona, később Esze Tamás Általános Iskola épületében készült régi fotója, kérjük jutassa el…
Idén is lehet ruhát kölcsönözni a pünkösdi felvonuláshoz!
A pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep keretében idén is megrendezésre kerül az immár hagyományos, Szent Erzsébet életét bemutató felvonulás. Az eddigiekhez hasonlóan idén is lehetőség nyílik a Szent Erzsébet korát megidéző kosztümös jeleneten való részvételre korabeli ruhákban, amely pünkösd vasárnap, 2018. május 20-án 15 órától kezdőik. Mindenkit szeretettel várunk, kicsiket és nagyokat egyaránt a Szent Erzsébet…
Két új kiadványt jelentetett meg a Szent Erzsébet Út Alapítvány
Sajtótájékoztató keretein belül jelentette be a Szent Erzsébet Út Alapítvány, hogy két új kiadványt jelentetett meg. Az Alapítvány 2008 óta működik, és 2011-ben indult el a Szent Erzsébet Zarándok út Sárospataktól Kassáig. Az út most már 6 éves gyakorlata hívta létre fokozatosan az induló kiadványok mellett a társkiadványok megjelentetését is. Szabó Irén úgy fogalmazott, „Két…
Ifjú tehetségek bemutatkozása a Szent Erzsébet Házban!
Ismét ifjú tehetségek mutatkoznak be a Szent Erzsébet házban 2018. március 19-én hétfőn 18 órától. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Hardon Réka (fuvola) és Hodossy-Takács Mirjam (oboa) hangversenyére. A hangverseny programja: W.Popp: Magyar rapszódia J.Mouguet: Pan Szonáta 1. tétel Händel: G-dúr Szonáta 1.-2. tétel Vivaldi: A-moll oboaverseny 1-2 tétel Donizetti: Szonáta Zongorán kísérnek: Fedorcsák Katalin és Simon…
Ismét könyvbörze a Szent Erzsébet Házban
A könyvkarácsony sikere után ismét várjuk az olvasni szeretőket ingyenes könyvbörzénkre. Az előterünkben kihelyezett kiadványok ingyenesen elvihetők! Válogatni a Szent Erzsébet Ház nyitvatartási ideje alatt, munkanapokon 8 óra és 15:30 óra között lehet. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Könyvkarácsony a Szent Erzsébet Házban
MERT OLVASNI MINDIG JÓ! – KÖNYVKARÁCSONY A SZENT ERZSÉBET HÁZBAN A Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény karácsonyi könyvbörzét szervez. Az előterünkbe kihelyezett kiadványok ingyenesen elvihetők! Válogatni az alábbi időpontokban lehet: 2017. december 11. ill. december 14-15. Hétfő ill. Csütörtök-Péntek: 8-15.30 óra 2017. december 18-20: 8-15:30 óra Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Karácsonyi képeslapvásár
A Szent Erzsébet Házban régi karácsonyi képeslapok kaphatóak a készlet erejéig! A képeslapok ára 50 Ft/db. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk munkanapokon 8 és 16 óra között.