“A foltvarrás olyan hobbi, ami megadja az alkotás örömét”

A foltvarrás olyan hobbi, ami megadja az alkotás örömét, vallják a Foltos Pille Kör tagjai, akiknek alkotásaiból nyílt kiállítás A Művelődés Háza és Könyvtára galériájában 2014 november 21-én pénteken.

A megnyitás napján zsúfolásig telt a kiállítótér az érdeklődő közönséggel. A 250 alkotásból álló színvonalas kiállítás megnyitására 10 éves jubileumuk alkalmából került sor. A kiállító ajtajában a köri tagok foltos ajándékkal várták az érkezőket. Az ünneplés mellett, a tíz év alatt tanult és anyagba álmodott alkotások bemutatása a kiállítás célja, és minél több emberrel megismertessék a patchwork technikáját a benne rejlő kreatív lehetőségeket. A kiállítást a Matyóföldi Foltvarró Klub vezetője Bertháné Csirmaz Éva nyitotta meg, aki a foltvarrók régiós nagyasszonyának számít. Méltatta a Foltos Pille Kör munkáját, az eddig elért díjaikat, elismeréseiket.

A sárospataki Foltos Pille Kör 2004 májusában alakult 6 lelkes foltvarró összefogásával, Bogdán Erzsébet irányításával, mely rövid időn belül 18 tagúvá fejlődött. A kör jelenleg 14 taggal működik, Szabó Miklósné, Ágika vezetésével. A Művelődés Házában találkoznak minden héten pénteken délután 14-18 óráig. Nyáron egy hetes helyi táborban szélesítik tudásukat. A foltvarrás tudása érték, mert bármikor szeretetté alakítható. Hisznek a jóban és a szeretet erejében. Öröm varrni, öröm megajándékozni gyermekeket, felnőtteket, és akkor is öröm, ha foltos társaik csodálják meg az újabb alkotásokat. A munkájuk egy kész tárgyat eredményez, ami szép, használható, és melegséget kelt mások szívében. Ilyen alkalom volt többek között az általuk díszített karácsonyfa átadása a városban élő egy kiválasztott nagycsaládnak, a Szociális Otthon lakóinak megajándékozása, a Szent Erzsébet zászlók készítése a jubileum alkalmából, vagy éppen az óvodásoknak készített ajándék.

Az 1980-as évekig a foltmunkák tradicionális mintájú, technikájú és színvilágúak voltak, majd megjelentek a mai modernebb, kortárs foltmunkák.  A találékony foltvarrók mindig újabb és újabb ötletekkel, technikákkal jelennek meg. A foltvarrás titka az anyag, a szín és minták variációjában rejlik.  A számos alkotói technikát használó patchwork-művészek bármit létre tudnak hozni, amit textilből el lehet készíteni, így a gyerekjátékoktól a különleges ajándékok- és dísztárgyakig, mindennapi használatra alkalmas táskáktól a pénztárcákig minden elkészíthető „foltozással”.

Megalakulásuk óta nagyon sok tanfolyamon és régiós varró találkozón vettek részt. Így jártak pl. Miskolcon, Mezőkövesden, Tiszaújvárosban, Kazincbarcikán, Nyíregyházán, Budapesten, Egerben Kaposváron. Így sok új technikát sajátítottak el.

Az elmúlt 10 évben számos kiállításuk volt a megyében, az ország különböző városaiban és a határon túl is. Többször mutatkozhattak be Kassán a Megyei Közművelődési Intézetben. A csoport alkotásaival országos és nemzetközi kiállításokon is rendszeresen részt vesz.

Ezekből az elért sikerekből néhány:
2007-ben Északkelet Magyarországi Régiós Pályázaton –’Guruló orsó’ pályázat – Első helyezés és Különdíj
2008-ban Tiszaújváros – ’Reneszánsz év’- ’Reneszánsz foltokban’ című pályázaton- Különdíj és III. helyezés
2009-ben Pápa ’Felhívás Kékfestő Quilt Keringőre’ című nemzetközi pályázaton Falikép kategóriában – I. helyezés.

Szeretnénk bemutatni e kiállításon, hogy milyen sok technikát sajátítottak el. Kérjük kiállításunkat úgy tekintsék, hogy kezdő és már gyakorlott foltvarróink munkáit együtt láthatják. Amennyiben szeretnének a körhöz csatlakozni szeretettel várjuk új tagok jelentkezését. A most nyíló kiállításra az advent közeledtével egy különleges faliképet alkottak, melyet A Művelődés Háza és Könyvtárának ajándékoztak, melyet Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő vett át.

A sárospataki közönség A Művelődés Háza és Könyvtára ablakában tekintheti meg az első adventi gyertyagyújtáskor.
A Foltos Pille Kör kiállítását december 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők

Feltöltő

Fel