A Sárospataki Sport Bál KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓI:
kérünk mindenkit, hogy hozza magával a belépőjegyét, hiszen értékes ajándékokat lehet vele nyerni, az óránkénti sorsoláson;
– a nagy érdeklődésre való tekintettel – a jótékonysági batyus bálra – (parkolás, asztal foglalás) érdemes időben érkezni, hiszen a vendégvárás már 18 órától kezdődik (asztalokon belüli (asztalok ki lesznek jelölve) ülésrend érkezési sorrendben történik);
A rendezvény batyus bál, de kávé és műanyag eszközök (pohár, tányér, evőeszközök) biztosítva lesznek
ismét lesz fotósarok az eseményen, ahol akár azonnal elő tudják hívatni a fotójukat a kedves vendégek;
a welcome drink és a szervezők ajándékának átvételére a belépésnél lesz lehetőség;
azok a vendégeink akik rendeltek hidegtálakat / frissensülteket, a belépés után átvehetik a szervezőknél;
23 órától – pár percben – táncversenyre kerül sor, ahol díjazzuk az első három helyezett párost (az első 10 páros jelentkezését fogadjuk el a helyszínen);
sofőrszolgálat lesz a bál estéjén (10 – hajnali 4 óráig, kizárólag Sárospatak területén);
a TOMBOLA sorsolás fődíja idén is komoly eszköz lesz, még pedig egy elektromos roller!!!
az értékes nyeremények között egy 3 napos wellness utalvány, Kisvárda Master Good és DVTK VIP belépő is kisorsolásra kerül! (korlátlan étel és ital fogyasztás bármelyik elkövetkező hazai labdarúgó mérkőzés egyikére)!!