Józseffalva napja – tisztelgés az ősök előtt

Őseikre emlékeztek és a jelenben élték meg büszkeséggel származásukat mindazok, akik részt vettek Józseffalva Napján. Sárospatak sváb közössége hagyományosan a Kápolnánál és az emlékkőnél tartott ünnepi programot, majd a nem olyan régen birtokba vett Sváb Hagyományok Házában fogadták vendégeiket.

Ünnepi műsor és hangulat volt a hétvégén Józseffalván. Sárospatakra egykoron a Szent József utcára telepítettek be svábokat, a közösség ma is aktív és származásukat büszkén vállalva részesei kívánnak lenni Sárospatak mai történelmének is.

Számos programot szerveznek a Józseffalváért Egyesület elnöksége valamint tagjai és örömteli, hogy a taglétszám egyre csak gyarapodik – mondta Dr. Kis-Tóth Lajos elnök. Jelenleg 162 fő a tagság, vagyis tavalyhoz képest több mint harminc fővel gyarapodott a civil szervezet létszámra. Nem csak létszámban, ötletekben és programokban is gazdagodik a szervezet. Újabban – köszönhetően egy korábbi sikeres pályázatnak – a Sváb Hagyományok Házában tartják programjaikat, melyekre legtöbb esetben a város lakosságát is invitálják.

Dr. Kis-Tóth Lajos elnök a következő hónapok nagy feladatának nevezte azt, hogy részesévé váljanak a város vérkeringésének. Ahogy fogalmazott, már most is több alkalommal volt vendég program helyszíne a Hagyományok Háza, de azt szeretnénk elérni, hogy szervezet keretek között Mi magunk is tudjunk érdekességet kínálni. Így, ha minden jól megy várhatóan nem múlik majd el az előttünk álló tél egy igazi hagyományos sváb disznóvágás nélkül, amelyre minden betérőt szívesen fogadnak majd. A Józseffalváért Egyesület elnöke megköszönte tagjaik és támogatóik hozzájárulását a szervezet működéséhez.

Az ünnepi műsorban a Sárospataki Német Nemzetiségi Önkormányzat kórusa és a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola fiatal táncosai vettek részt.
Az emlékkő koszorúzását követően a közösség tagjai és barátaik vendéglátáson vehettek részt a Sváb Hagyományok Házánál.

Feltöltő

Fel