A Sárospataki Református Teológiai Akadémia szeretettel hívja az érdeklődőket a „Péntek esték” sorozat következő alkalmára, Nótin Ágnes: Átalakuló gyermeki fejlődés: Előnyök és hátrányok a 21. században című előadására, 2017. november 10-én, pénteken, 18.30 órára a Sárospataki Református Kollégium Szikszai termébe. Nótin Ágnes, pszichológus, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia adjunktusa. Az „Iskolai szorongásformák megjelenése középiskolás tanulóknál”…
A Reformáció nyelvpolitikája című konferencia az SRTA épületében
“A Reformáció nyelvpolitikája” címmel konferenciát szervez a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat 2017. október 13-án a Sárospataki Református Teológiai Akadémia épületében.
Szenczi Molnár Albert élete zsoltárképekben – pályázat
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Intézetének Szabó Zoltán Kutatóintézete pályázatot hirdet 18-35 éves református fiatalok számára. A pályázat címe: Szenczi Molnár Albert élete zsoltárképekben. Műfaja: Iskoladráma. Színpadra készítendő pályamű, amely Szenczi Molnár Albert életét mutatja be zsoltáréneklésekkel. Az életrajz színpadi előadása közben zsoltárok csendülnek fel kórus előadásában. Terjedelme: Az előadás tervezett időtartama (énekléssel együtt) kb. 20-30…
Gyöngyösi Ivett zongoraavató koncertje
Gyöngyösi Ivett zongoraavató koncertje a Sárospataki Református Kollégium imatermében 2017. október 4-én szerdán 18 órától A Kollégium új hangszerén felhangzik: Schubert: A-dúr Szonáta (D.664) és Schubert: B-dúr Szonáta (D.960) Jegyek 2000 forintos áron vásárolhatók elővételben az srkkoncertek@gmail.com címen, valamint a hangverseny előtt a helyszínen.
Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott Dr. Enghy Sándor
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban. A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át. Magas…
Szociális munka alapképzési szak indul 2017 szeptemberében a Sárospataki Református Teológiai Akadémián
2017 szeptemberétől szociális munka alapképzési szak indul a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. A hazai szociális munkás képzésben egyedülálló specializációk: szociális munka a kapcsolati erőszak terén szociális munka a munkanélküliek körében Gyakorlatorientált képzés, levelező képzési forma (7 félév). Állami ösztöndíjas helyek, határon túli érdeklődők…
Nyílt nap lesz a Teológián
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia NYÍLT NAPOT tart minden továbbtanulni akaró fiatalnak, aki elhívást érez a református lelkészi, hitoktatói szolgálatra, érdeklődik a Teológián folyó oktatás iránt. Helyszín: Sárospatak, Rákóczi út 1. Program: 11 órától istentisztelet a II. emeleti imateremben 12 órától órarend szerinti órák látogatása 14 órától általános tájékoztatás, találkozás a hallgatókkal, szeretetvendégség 15 órától…
Megújultak a Teológiai Akadémia internátusai
A diákság már belakta, a sajtó a napokban tekinthette meg a Sárospataki Református Teológiai Akadémia megújult internátusait. Minden, ami körülöttünk zajlik egy folyamatnak a része, fontos állomása, de nem a vége – mondta Dr. Füsti-Molnár Szilveszter, miután a sajtónak bemutatták a Csécsi János Internátus épületét. A Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora emlékeztetett, a 486 éves…
Könyvbemutató
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia tisztelettel hívja az érdeklődőket Sebály Bernadett – Vojtonovszky Bálint “A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? A közösségszervezés alapjai” valamint Misetics Bálint “Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás” című köteteinek sárospataki bemutatójára. A szerkesztőkkel 2016. szeptember 9-én pénteken 17 órától Péterfi Ferenc közösségfejlesztő beszélget a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Imatermében. (Rákóczi…
A Magyarhoni Földtani Társulat Vándorgyűlése a Sárospataki Református Teológiai Akadémián
Geológusok érkeztek a teológusokhoz. Ezt is írhatnánk röviden a Magyarhoni Földtani Társulat Vándorgyűléséről, amelyet idén a Sárospataki Református Teológiai Akadémián tartanak. A háromévente megrendezett Vándorgyűlés célja, hogy bemutassa a hazai tudományos kutatások legújabb eredményeit a földtan, a geofizika, a bányászat és a környezettudományok területéről. A világörökségi helyhez igazodva viszont arról is szó lesz a vándorgyűlésen,…