Július 6-án került sor az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Campusán a 2018/19. évi tanév ünnepélyes zárására, valamint frissen végzett hallgatók és jubileumi díszokleveles pedagógusok diplomáinak átadására. A júniusi vizsgaidőszakban összesen 118 hallgató fejezte be sikeresen tanulmányait – közülük 71 fő vette át diplomáját vagy a végzettségét tanúsító dokumentumot a díszünnepélyen. Jubiláló pedagógusok közül díszoklevelet ebben a tanévben 43…
A Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát kapta Dr. Nagy György
Fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi gyűlést a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége (HTBK OSZ) Budapesten, június 25-én. Az eseményen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Az ünnepi gyűlés elismerések átadásával zárult. Örömünkre dr. Nagy László nyug.főiskolai docensegy, a Feszty-körképet ábrázoló ajándéktárgyat kapott a miniszter úrtól, Dr. Nagy György egyetemi docens pedig…
Tanítóképzés a múlt és a jövő metszetében
TANÍTÓKÉPZÉS A MÚLT ÉS JÖVŐ METSZETÉBEN címmel június 25-én ünnepi konferencia megrendezésére került sor a Magyar Tudományos Akadémián az állami magyar nyelvű tanítóképzés 150 éves fennállásának évfordulója tiszteletére. Az állami tanítóképzés kezdetének 150. évfordulója összeköthető egy másik fontos eseménnyel: 60 éve, 1958-ban jelent meg az a rendelet, amely a tanító- és az óvóképzést 1959-től felsőfokúvá…
Hallgatóink sikere és Campusunk elismerése Lengyelországban
Május 30-án immár 8. alkalommal vettek részt hallgatóink a lengyelországi Krosno város Panstwowa Wyzsza Szkola Zawodowa testvérintézményének szervezésében azon a nemzetközi diákfesztiválon, amely során a meghívott felsőoktatási intézmények képviselői kulturális bemutatóval adnak ízelítőt zenei és tánctudásukból, de a színes fesztiválprogramban néhány éve már látványos akrobata mutatványok és színdarabrészletek is szerepelnek. Campusunkat az alábbi hallgatók képviselték:…
Szakmai módszertani nap a Campuson
Campusunk 2019. május 11-én rendezte meg a II. Iskola a határon konferencia szakmai módszertani napját. A délelőtt folyamán plenáris előadásokat hallgathattak a résztvevők. Dr. Dávid Mária, az EKEgyógypedagógiai tanszékének vezetője a gyógypedagógia és fogyatékosságtudomány történetéről, illetve egyetemünk gyógypedagógus képzéséről beszélt. Dr. Tózsa-Rigóné dr. Nagy Judit és Kerekes Barbara megyei tankerületi vezetők gyakorlati, szakmai oldalról adtak…
Prof. Dr. Pukánszky Béla előadása a Campuson
Az MTA-MAB Eszterházy Akadémiai Klub programsorozatában Prof. Dr. Pukánszky Béla DSc, egyetemi tanár (Eszterházy Károly Egyetem, Neveléstudományi Doktori Iskola) tartott előadást előadása a Sárospataki Comenius Campuson 2019. április 27-én. Prof. Dr. Pukánszky Béla „Gyógypedagógia-történet és/vagy fogyatékosságtörténet -Egy diszciplináris paradigmaváltás okai és következményei” című előadásában a pedagógiatörténet-írás kialakulása és intézményesülése mellett felhívta a figyelmet a magyar…
Kiemelkedő siker a mikrotanítási versenyen
Mikrotanítási versenyen vett részt Campusunk három hallgatója 2019. április 9–10-én, Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem gyakorlóiskolájában. A versenyt az egyetem Pedagógiai Kara hirdette meg az állami tanítóképzés elindításának 150. évfordulója alkalmából, első alkalommal. A Sárospataki Campust Balla Nikolett, Kalocsai Boglárka és Lonscsák Erik III. évfolyamos hallgatók képviselték. Mindhárman az I. kategóriába (2–4. osztály) neveztek be.…
Egri gyakorló iskolások jártak Campusunkon
Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet diákjai és kísérő tanárai jártak Campusunkon március 21-én. Interaktív, a természettudományos ismereteket játékos formában előtérbe helyező tevékenységek keretében informatikai foglalkozást tartott számukra Perlaki Attila mesteroktató és Oláh Gábor, a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Campusunk gyakorlati képzési bázisintézménye tanára, ezt követően…
József Attila-díjat kapott Finta Éva tanárnő
Miniszteri művészeti és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából március 13-án a Pesti Vigadóban. Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenységük elismeréseként idén tizenhatan részesültek József Attila-díjban. A kitüntetettek között van Finta Éva költő, drámaíró, irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott tanársegédje. Kitüntetéséhez szeretettel gratulálunk, jó egészséget és sok-sok…
Tanítók Napja Sárospatakon
2019-ben 150 éves az állami tanítóképzés, a felsőfokú tanítóképzés pedig 60 esztendős. E jeles évszámok nyomán határozott úgy az ország tanítóképző intézményeinek vezetői közössége, hogy Gergely napján az iskolák patrónusa, Nagy Gergely pápa tiszteletére – hagyományteremtő szándékkal – „Tanítók Napja” elnevezésű rendezvények megszervezésére kerüljön sor az ország tanítóképzési helyszínein. E rendezvénysorozathoz csatlakozott Campusunk is „Örökség…