A(z) Református Kollégium Általános Iskolája kategória hírei

Bátrak Ligája egy bátor városban: Egerben is nagy siker!

Az egri dr. Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban Eger, Szarvas, Sárospatak és Balassagyarmat, azaz négy olyan város 7. osztályos általános iskolás gyermekeinek a részvételével folytatódott a Honvédelmi Sportszövetség országos programja, a Bátrak Ligája versenysorozat, amelyekben Honvédelmi Sportközpont épül a jövőben. Egy oroszlán szerepel a Bátrak Ligája elnevezésű játékos programsorozat logójában, és hétfőn, a győri dr. Kemény

Nemzetközi hegedűversenyen ért el első helyezést a Kisrefi diákja

Téglás Botond (8), a sárospataki Kisrefi 2. osztályos tanulója 2018. október 23-án I. helyezést ért el aranyminősítéssel a Vácon megrendezett Danubia Talents Nemzetközi Hegedűversenyen. A mezőnyből a legfiatalabb versenyzőként ért el ilyen kiváló eredményt a korosztályában (100-ból 95 pontot). A zsűri neves hazai és külföldi művészekből állt. Az egész napos verseny szüneteiben alkalom kínálkozott a

Közlekedésbiztonsági versenyt rendeztek a “Biztonság hetén”

A szeptember 17-e és 22-e között megrendezésre kerülő programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a különböző közlekedési helyzetek kockázataira. Az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága a Magyar Biztosítók Szövetségével együttműködésben úgy döntött, hogy ebben az évben is megrendezi a nagy tömegeket megmozgató baleset-megelőzési projektjét. A témahéthez szorosan kapcsolódik az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata által 2017.

Megkezdődött a 2018/2019-es tanév az iskolákban

Gyorsan eltelt a nyár és a vakáció, beköszöntött az ősz, és vele együtt az iskolakezdés is. Körkép a sárospataki iskolák tanévkezdéseiről. Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola A Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola szokásaihoz híven az intézmény udvarán tartotta meg tanévnyitó ünnepségét. Az elsős és ötödikes gyermekek, valamint az énekkar rövid műsora után Szegedi

Kárpát-medencei Református Általános Iskolák V. Tanártalálkozója

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona adott otthont a Kárpát-medencei Református Általános Iskolák V. Találkozójának, melyet 2018. június 29 és július 1. között rendeztek meg. A korábbiakhoz hasonlóan a sárospataki találkozás is alkalmat teremtett egymás megismerésére, kapcsolataink továbbépítésére, hitünk erősítésére. A június végi konferencia házigazdája, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és

Ünnepélyes keretek között adták át az SRK Wáberer Sportcentrumot

A műszaki átadást követően június 24-én ünnepélyes keretek között leplezték le az 1,2 milliárd forintos beruházással magánadományokból megvalósított SRK Wáberer Sportcentrumot, mely magas minőségben és a legkorszerűbb technológiák beépítésével, az alapkőletételtől számított egy éven belül készült el. Az intézményben utoljára 140 évvel ezelőtt volt hasonló léptékű sportberuházás. Az első osztályú nemzetközi kézilabda-mérkőzések, valamint kosárlabda találkozók

A Pataki Öregdiákokat fogadták a Makovecz téren

A Pataki Öregdiákok Találkozója alkalmából június 23-án délután a Makovecz téren köszöntötték a városba érkező öregdiákokat. Csatlósné Komáromi Katalin bevezetője után a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona Kisrefis tanulóinak műsora következett Takács Zoltánné vezetésével. Sárospatak Város Önkormányzata nevében Sikora Attila alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd az öregdiákok nevében Bárdos Sarolta a Tokaj

Csengőbúcsú a Kisrefiben

A 2017/18-as tanévben 26 tanuló ballagott a Sárospataki Református Gimnázium Általános Iskolájának 8. osztályából. A diákok a szülőkkel és a pedagógusokkal közösen az iskolából a Református templomba vonultak át, ahol a szokásokhoz híven Istentisztelet keretében búcsúztak el szeretett intézményüktől. Igét hirdetett Nagyné Nádasi Erika református lelkész tartott, akinek útra bocsátó szavai után a Füsti-Molnár Olivér az itt maradó diákság

Fel