A(z) II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kategória hírei

“Tudni illik, hogy mi illik” témanap a Rákócziban

“Tudni illik, hogy mi illik” témanap a Rákócziban

„Tudni illik, hogy mi illik” témanapot szerveztünk a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Ennek a témanapnak egy – A Művelődés Háza és Könyvtára által elnyert  – pályázat biztosította a megvalósítás feltételeit. ( Testvériskolai pályázat – TÁMOP 3.1.14. A – 12/1 – 2013-0029) 2014. október 22-én a gyerekek osztályközösségeikkel egy különleges programsorozatban vehettek részt, amelynek

Illik nem illik témanap a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

Hogyan is kell helyesen és szépen enni otthon vagy akár egy étteremben? Hogyan kell viselkedni, ha valaki elmegy egy színházba, egy könyvtárba vagy A Művelődés Házába? És a Polgármesteri Hivatalban? Ezekre keresték a választ a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai annak a témanapnak a keretében, amely most a viselkedéskultúrát helyezte a középpontba. A

Gyűjtés Kristály Máténak

Mindösszesen négy napot járt iskolába az első osztályos Kristály Máté. Kiderült ugyanis, hogy a sárospataki kisiskolás súlyos betegségben szenved. Az ő gyógykezelését szeretnék elősegíteni a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói és pedagógusai azzal, hogy gyűjtést szerveznek a kisfiúnak. A gyerekek a műanyag kupakokat, az oktatási intézmény alapítványa pedig pénzt gyűjt a család megsegítésére és

Miskolcon, a Kutatók Éjszakáján jártak a Rákóczisok

Ismét eljött szeptember vége, s a Kutatók Éjszakája, amely az idén 26-ára esett. Nagy izgalommal készültünk a Miskolci Egyetemre, hiszen az elmúlt éven megtapasztalhattuk milyen sok érdekes és látványos programmal készülnek a kutatók éjszakára. Az aulában játékos feladatok vártak bennünket, és jó megoldások esetén ajándékokat kaptunk, de betekintést nyerhettünk többek között a kőzetek vizsgálatába és az

Diákolimpia megyei döntőben a Rákóczis lányok

2014. szeptember 25-én, Miskolcon a DVTK stadionban került megrendezésre az Atlétika Ügyességi csapatbajnokság Diákolimpia III-IV. korcsoport megyei döntője, ahol a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola leány csapata kislabdahajításban a 3. helyet szerezte meg. A csapat tagjai:   Bódi Zsanett 8.a Hauser Petra 7.c Krenyitzky Sarolta 8.c Szabó Eszter 8.a Vachter Fanni 7.c felkészítő: Sontra

Közel 2500 gyermek kezdte meg tanulmányait… – Körkép az iskolakezdésről

Közel 2500 gyermek kezdte meg, vagy épp folytatta tanulmányait Sárospatak általános és középiskoláiban. A pedagógusok felkészülten, az iskolák felújítva várták a diákokat, akik izgatottan várták az új tanévet. A legfontosabb célkitűzésekről és a létszámokról az iskolák igazgatóit kérdeztük… II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanévkezdése Szeptember első napján tartották meg tanévnyitó ünnepségüket II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanévnyitó ünnepsége

Véget ért a nyár és vele a nyári szünet is, szeptember elsején országszerte becsengettek az oktatási intézményekben. Szeptember első napján tartották meg tanévnyitó ünnepségüket II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai és pedagógusai. Ebben a tanévben két első osztályt indított az oktatási intézmény 50 kisdiákkal valamint ennek a tanévnek a végén 3 osztálynyi, azaz 50 gyermektől

Fel