A(z) Református Egyház kategória hírei

Gyülekezeti délután

Gyülekezeti délután

Kapcsolódóan a magyar kultúra napjához, január 24-én vasárnap 15 órai kezdettel a Lorántffy teremben gyülekezeti délután lesz, melyen Nyíri Péter, a Magyar Nyelv Múzeumának (Széphalom) főosztályvezetője előadást tart: “A reformáció hatása a magyar nyelvre” címmel. 2017-ben emlékezik a világ a reformáció félévezredes évfordulójára, melynek keretében gyülekezetünk is több rendezvényt szervez. 2018 a pataki reformáció 480.

Egyetemes Imahét a keresztyén történelmi egyházak részvételével

Idén is sor kerül a városban élő történelmi keresztyén felekezetek találkozójára az Egyetemes Imahét keretében január 18-22. között, hagyományosan hétfőtől péntekig. Addig hasznos olvasmány a református egyházközség honlapján (http://patakirefegyhaz.hu/) a “Gyülekezeti élet” főmenüben az “Ökumené” rovat. Heti ökumenikus istentiszteleti rendünk a következőképpen alakul: Január 18. hétfő – végardói görög katolikus templom, igét hirdet: Szentimrei Márk

Ebédosztás hajléktalanoknak

A Sárospataki Református Egyházközség a városban élő hajléktalanoknak ebédet oszt január 23-án szombaton 12.30 órai kezdettel a piactéren. Az ebédosztást a gyülekezet Missziói Bizottsága szervezi, Bíró Ferenc missziói gondnok irányításával. Az ebédet Márki Bertalan presbiter, királyi mesterszakács főzi. a Missziói Bizottság

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság ünnepi ülése 2015-ben

Az Őszi Szent Erzsébet Napok alkalmával – immáron hagyományos módon – az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság megtartotta ünnepi ülését. A mostani alkalom különleges volt, hiszen a Társaság tagjain kívül elfogadták meghívásunkat Hercegkút és Tolcsva települések polgármesterei és Sárospatak új plébánosa is. Az összejövetel apropója az augusztusi Magyar Koronaőrök Egyesülete által kezdeményezett gyűjtés volt. Az

Nyílt nap a Teológián

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia 2015. december 3-án, csütörtökön 9.30 órától NYÍLT NAPOT tart minden továbbtanulni akaró fiatalnak, aki elhívást érez a református lelkészi, hitoktatói szolgálatra, érdeklődik a Teológián folyó oktatás iránt. Helyszín: Sárospatak, Rákóczi út 1. Program: • 10 óra istentisztelet a II. emeleti imateremben • 10.40 rektori tájékoztató a Teológiai Akadémia életéről és

425 éves a Vizsolyi Biblia – Nemzetközi konferencia a Teológián

Nemzetközi konferencia a Teológián Minden érdeklődőt szeretettel várunk 2015. november 6-án (pénteken) konferenciánkra! Helyszín: A Sárospataki Református Teológiai Akadémia Imaterme Program: 12:00 – 12:45 Ebéd a Mudrány Étteremben 13:00 – 13:10 Köszöntés és megnyitóbeszéd 13:10 – 13:40 Dr. Németh Áron: “Szól immár Dávid magyarul.” Bencédi Székely István Zsoltárkönyve 13:40 – 14:10 MTA Dr. Szabó András:

Patakon tartották az Országos Református Tanévnyitót

Sárospatakon tartották az Országos Református Tanévnyitót augusztus 29-én délelőtt. Ezen jeles alkalomra 95 egyházi intézmény 335 képviselője érkezett a városba a gyülekezeti és a Zsinati tagokon túl. Az ünnepi istentisztelet keretében köszöntötték az új tanévet, a 2015/2016-os tanévben induló református közoktatási intézményeket és azok megjelent vezetőit, valamint átadták a Makkai Sándor-díjakat is. Az Országos Református

Nőszövetségi találkozó Sárospatakon

Több százan vettek részt Sárospatakon az Országos Református Nőszövetségi Találkozón. A rendezvényre a hazai nőszövetségek mellett külhonból is szép számmal érkeztek résztvevők. A megnyitón részt vett a rendezvény fővédnöke, a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály felesége Sántha Szilvia is. A programokat a közös Istentiszteletek mellett előadások, jótékonysági koncert, borkóstolások és gasztronómiai események színesítették, ezen kívül a

Istentiszteleti időn kívül is ismét látogatható a Sárospataki Református Templom

A nyári időszakban az alábbi rend szerint istentiszteleti időn kívül is ismét látogatható a sárospataki református templom: Keddtől szombatig 10-18 óra, valamint vasárnaponként 14-16 óra között. Várjuk azokat, akik szeretnének a világ zajától néhány percre félrevonulni, Isten előtt elcsöndesedni. Várjuk azokat, akik megtisztelnek bennünket érdeklődésükkel és szeretnék megismerni templomunkat. A látogatóknak a templom és az

Fel