A(z) Gazdaság kategória hírei

Nyári diákmunka lehetőségek

Nyári diákmunka lehetőségek

T Á J É K O Z T A TÓ „Nyári diákmunka” elnevezésű munkaerő-piaci program indításáról Tisztelt sárospataki Diákok! A 2013-2016-os évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályai és a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai megvalósításával „Nyári diákmunka” elnevezéssel munkaerő-piaci program indul. Ennek keretében Sárospatak Város Önkormányzata a Borsod – Abaúj –

Paktumot kötöttek a helyi foglalkoztatás elősegítésére

Aláírták a partnerek az együttműködési megállapodást a Sárospataki városházán, amelynek célja, hogy több szereplő közösen gondolkodásának eredményeként szakképzettséghez és munkához juttassanak embereket. Sikora Attila alpolgármester azt mondta, hogy az önkormányzat számára fontos a humánerőforrások fejlesztése, a foglalkoztatás ösztönzése és a társadalmi együttműködések támogatása. Most egy olyan pályázati program veheti kezdetét, amelynek fontos eleme a munkaerő

A MACH-TECH Ipar napjai kiállítás díjazottja lett a Ferro-Tool Zrt.

Az idén 50 éves Hungexpo, Magyarország legnagyobb, átfogó ipari, üzleti seregszemléjének adott otthont. A MACH-TECH és az IPAR NAPJAI című kiállítás több mint 420 kiállítót vonultatott fel, köztük egy sárospataki érdekeltségű vállalkozást is. Ez az a kiállítás-együttes, ahol egy helyen, egy időben mutathatta meg magát az ipar szinte összes ágazata. A kiállítók és a látogatók

Városunkban járt a svájci nagykövet

2001-től van jelen Sárospatakon a FRAISA Hungária Kft., a svájci érdekeltségű társaság az eltelt időszakban folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően 13 főről, 155 főre növelte alkalmazotti létszámát. A sikeres társaságot május 8-án látogatta meg Svájc Magyarországi nagykövete. Hat hónapja kapta meg kinevezését Magyarország új svájci nagykövete. A diplomata, Peter Burkhard első teendői között több svájci érdekeltségű társaságot

Március 2-án újra Torkos Csütörtök

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2006 óta karolja fel a gasztronómiai eseményt, hogy népszerűsítse az étterembe járást, ám az idei évtől már nincs központi szervezése. Sárospatakon ennek ellenére két étterem is megrendezi a 11 évre visszanyúló és nagy sikerű gasztronómiát népszerűsítő eseményt. A Hotel Bodrog éttermében este korlátlan étel fogyasztást tartalmazó elegáns büféasztalos vacsorával várják a

Az utóbbi évtizedek legnagyobb léptékű beruházásai kezdődhetnek el Sárospatakon

Meghaladja a 14 (!) Milliárd forintot azoknak a hazai vagy Európai Uniós támogatású pályázatoknak az összege, amelyek Sárospatak fejlődését szolgálják a következő években. A polgármesteri sajtótájékoztatón elhangzott, az utóbbi évtizedek legnagyobb léptékű beruházásai kezdődhetnek el a városban. Aros János úgy fogalmazott, az újra várossá nyilvánítás óta eltelt időszak legnagyobb volumenű fejlesztései következhetnek Sárospatakon. Az önkormányzat

Vállalkozókkal, intézmény és civil szervezeti vezetőkkel indították az évet Sárospatakon

Évindító találkozóra hívták a vállalkozókat, intézmény és civil szervezeti vezetőket Sárospatakon. Aros János polgármester és Dr. Hörcsik Richárd, Abaúj – Zemplén országgyűlési képviselője már második alkalommal tartott közös rendezvényt januárban, azért, hogy visszatekintsenek az elmúlt évre és tájékoztatást adjanak az adott időszak feladatairól, lehetőségeiről. Dr. Hörcsik Richárd azt mondta, ugyan Brüsszel akadékoskodása miatt több pályázati

TOP 100 Gazdasági Díjban részesült Derczó István, a Weinberg ’93 Kft. ügyvezetője

Hetedszer adta át az Észak-Magyarország a TOP 100 Gazdasági Díjat, ezúttal Derczó István, a Weinberg ’93 Kft. ügyvezetője vehette át. Tizenhetedik alkalommal jelent meg az Észak-Magyarország TOP 100-as kiadványa, amelyben ezúttal is összegyűjtötték B-A-Z-megye kiemelkedő cégeit, vállalkozásait. Mint minden évben, az idén is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén

Átadták a felújított Olaszliszka-Tolcsva – Sárospatak vasútvonalat

Újabb felújított vasúti szakaszt adott át az utazóközönségnek a MÁV: az Olaszliszka-Tolcsva –  Sárospatak közti pályarekonstrukció komoly mérföldkő a megye közlekedésfejlesztésében. December 8-án a Bodrogkeresztúri vasútállomáson nosztalgia vonat várta a meghívottakat az ünnepélyes szakaszátadóra, amelynek során elsőként lehetett kipróbálni a több mint három milliárd forintból elkészült felújított szakaszt. A vonat Sárospatakra gördült be, ahol az

Fel