Nagykorú lett a SUSI Sportfesztivál! Tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola a fesztiválját, 2025. április 10-én, ahol a gyerekek – sportolók – szülők – hozzátartozók – vezetők – edzők lehettek együtt. A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában megtartott rendezvényen, az egyesület szivacskézilabda, kézilabda, torna, futsal, röplabda és labdarúgó szakosztályai képviseltették magukat.
Sok jó ember kis helyen is elfér… – tartja a mondás… A telt házas eseményt több program is színesítette: cukorágyú, egészségügyi mérés, rendőrautó bemutató, 10 sportág kipróbálási lehetősége, tornabemutató, hot-dog parti, AirBrush Tattoo és jótékonysági „Dobj egy plüsst” műsor is. A TAO segítségével az elnökség felszereléseket és külön erre a napra készített emlékérmeket ajándékozott a sportolóknak.
Majoros Tamás ügyvezető igazgató úr értékelésében nem győzte hangsúlyozni, hogy köszönik azoknak a támogatóknak, szülőknek a segítségét, akik a SUSI előrelépéséért oly sokat tettek.
Egy picike étel sem ment kárba, hiszen a szervezők, az önkormányzattal közösen, kiosztották a megmaradt finomságokat. A kollégisták és a hátrányos helyzetű családok örömmel fogadták az adományt!
Köszönjük az önkéntes pedagógusoknak a segítséget!