Sóstói András, “Varázslatos Sárospatak” című fotókiállítása nyílt meg a Szent Erzsébet Házban december 5-én. A most látható sorozatnak ez a második nyilvános “szereplése”, elsőként az idén újonnan átadott Rákóczi Látványtárnak volt a legelső időszaki kiállítása. A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesületének alelnöke közismert természetjáró és már a 70-es évektől gyakorta foglalkozott fotózással. Számos kedvenc témája van, de legnagyobb öröm számára az, amikor imádott városáról, Sárospatakról készít fotókat.
Nem sok utómunka van a fotókon, sőt, lehetőség szerint egyáltalán nem alkalmazom a digitális képjavításokat, mert úgy vélem, eredetiben a legszebb és legjobb minden – mondta munkatársunknak Sóstói András. Tudom, hogy sok turista és pataki elszármazott is nagy örömmel néz a fotóimra és nem akarok nekik csalódást okozni – mondta arról, hogy miért nem használ digitális utómunkát. Ha valaki most besétál ide a Szent Erzsébet Házba, ránéz bármelyik fotóra, elmegy a helyszínre és szabad szemmel megnézi, akkor azt mondja, hogy hát ez ugyanaz. Ez a lényeg – jegyezte meg Sóstói, hogy én a valóságot örökítem meg az utókornak.
Amit Sóstói Andrásról érdemes tudni.
Sárospatakon született 1954-ben. Iskoláit is a városban végezte. 1975-ben a helyi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát. 2017-ig – egy munkahelyen, az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégiumban gyógypedagógusként dolgozott. Pedagógusként és magánemberként egyaránt fontos számára Sárospatak és a Zempléni táj értékeinek bemutatása és megőrzése.
Munkája során törekedett a gyermekek környezettudatos nevelésére. Folyamatosan szervezett számukra kirándulásokat, tanösvénytúrákat, Erdei Iskolát. Társszerzője a 2012-ben megjelent Zöld könyvnek, amely az ökoiskolák jelentős kézikönyve.
Nyugdíjba vonulásakor pedagógiai munkásságát Sárospatak város Önkormányzata 2012-ben Comenius emlékéremmel jutalmazta.
Sóstói András a Sárospataki Lokálpatrióták Egyesületének alapító tagja, jelenleg alelnöke.
Aktív munkájával, értékes ötleteivel segíti a szervezet közösséget formáló és támogató működését. Nyitott szemmel jár a városunkban és környékén. Észreveszi és megörökíti történelmi értékeinket a körülöttünk lévő szépségeket, a szemet gyönyörködtető jelenségeket. Fényképezi Sárospatak város eseményeit, ünnepeit, rendezvényeit, hétköznapjait, tereit, épületeit, azok változásait, fejlődését. Fotóin keresztül a Zempléni-hegység ismert és kevésbé ismert részeire „viszi el” a nézelődőket, megmutatva a természeti környezetünk kivételes szépségét.
Fotói, évek óta megjelennek Sárospatak város naptárainak oldalain. 2024 tavaszán a város által adományozott „Nyilvánosság Díj”-al ismerték el a közéleti tevékenységét.
Gyönyörű felvételei sok embernek szereznek örömet és hordoznak információt a városunkban élő és környékről elszármazók körében. Képein keresztül megőrizzük szeretett városunk, Sárospatak és Zemplén értékeit, eseményeit és szépségét, erősítve hírnevét, a szülőföld szeretetét.