A Rákóczi Látványtár első időszaki kiállítása Sóstói András fényképeiből készült válogatás, „Varázslatos Sárospatak” címmel.
Sóstói András a város szülötte, a Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát. 2017-ig – egy munkahelyen –, az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégiumban gyógypedagógusként dolgozott. Pedagógusként és magánemberként egyaránt fontos számára Sárospatak és a Zempléni táj értékeinek bemutatása és megőrzése. A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesületének alapító tagja, jelenleg alelnöke. Nyitott szemmel jár a városunkban és környékén. Észreveszi és megörökíti történelmi értékeinket a körülöttünk lévő szépségeket, a szemet gyönyörködtető jelenségeket. Fényképezi Sárospatak város eseményeit, ünnepeit, rendezvényeit, hétköznapjait, tereit, épületeit, azok változásait, fejlődését. Fotói, melyekből megszületett a kiállítás évek óta megjelennek Sárospatak város naptárainak oldalain.
Közéleti tevékenysége elismeréseként 2024 tavaszán a Sárospatak városa „Nyilvánosság Díj”-jat adományozott Sóstói András részére.
A kiállítás Sárospataki Lokálpatrióták Egyesületének kezdeményezésére és közreműködésével valósult meg. A „Varázslatos Sárospatak” című kiállítás július végéig várja a látogatókat!