Fidesz-közeli vállalkozók indulnak a fideszes polgármesterrel szemben Sárospatakon? – ezzel a címmel jelent meg a Telex.hu oldalon egy cikk a pataki választásról. Alábbi olvasható Brückner Gergely írása.
Létezik-e olyan, hogy a Fidesz–KDNP ellen elindul a saját gazdasági bizalmi köre? És olyan, hogy a sárospataki Fidesz ellen egy szintén jobbos, de inkább a közeli Sátoraljaújhelyhez kötődő kör próbál szerencsét? Meglepően hangzik mindkettő, de május 21-én Aros János, Sárospatak fideszes polgármestere egy egészen megdöbbentő Facebook-bejegyzésben mégis erre utalt. A polgármester ebben a posztban arról számolt be, hogy május végén egy érdekes kampánykiadványt talált a postaládájában:
„Színvonalas kiadvány, látszik hogy valaki nagyon sok pénzt fektetett bele, vajon ki lehetett??”
A polgármester a posztban nem nevezi meg a kihívóit – bár a csatolt képen látszik, kikről van szó –, de a következőket írja róluk hosszú bejegyzésében:
- a polgármesterjelöltjük nem sárospataki, hanem makkoshotykai lakos;
- a listán szinte minden jelöltnek van valamilyen sátoraljaújhelyi kötődése;
- hárman pedig közülük a sátoraljaújhelyi ZÉG Kft. alkalmazottai.
„Igaz lenne hogy valakik a termálvizünket akarják megszerezni? Valaki itt is fenntarthatatlan, erdő nélküli lombkorona sétányt szeretne építeni?” – teszi fel a kérdést a polgármester, majd így folytatja: „Most komolyan, egy Sátoraljaújhelyi Kft. akarja irányítani a Kultúra Magyar városát?? Tényleg akarjuk ezt a változást ?”
De mégis mi lehet ezek mögött a kommentárok mögött? Talán nem ez a település fogja a legtöbb figyelmet kapni a választáson, de valóban olyan érdekes gazdasági csata és választási helyzet látszik körvonalazódni, ami biztosan érdemel némi figyelmet.
Harcművészek a kampányban
A június 9-i önkormányzati választáson hivatalosan három jelölt indul a 10 ezres lélekszámú, váráról, neves iskoláiról ismert Sárospatakon: Aros János (Fidesz–KDNP), Berger Zsolt (Patakért), Farkas Szabolcs (független). A polgármester által posztolt kampányszórólap ez utóbbi jelölthöz és csapatához tartozott.
Mindhárom jelöltet igyekeztünk megkeresni. Aros János jelenlegi polgármester (aki 2010 óta vezeti a várost) röviden válaszolt is a megkeresésünkre, Berger Zsolttal, a Patakért egyesület összellenzéki jelöltjével telefonon tudtunk beszélni. Berger korábban gazdasági elemző és újságíró volt (szerzőnek kollégája is volt), majd borász lett, ő a Karádi-Berger Borászat vezetője.
Egyedül Farkas Szabolcs független jelölt nem válaszolt megkeresésünkre. Farkasról a különböző portálokról kiderül, hogy ő és köre egy Harcművészetek Klubja Sport Egyesület (HK SE) nevű szervezet keretein belül indul. A sportklub nem lehet túl jelentős a történetben, vélhetően kellett egy már létező szervezet, egyesület, és ezt sikerült megtalálni. Gyors internetes keresés nem is ad ki az egyesületre más találatot a Nemzeti Választási Iroda oldalán kívül.
A nyolc sárospataki egyéni választókerületben 4-6 jelölt indul, mindegyikben van fideszes jelölt, Patakért-jelölt, HK SE-jelölt, de indulnak Mi Hazánk-jelöltek és itt-ott további független indulók.
A harcművészek polgármesterjelöltje, Farkas Szabolcs, a céginformációs adatok szerint Sátoraljaújhely és Sárospatak legsikeresebb építőipari cégénél, a ZÉG (Zempléni Építőipari és Gépészeti) Kft.-nél vezető (aláíró),
ugyan a kampányanyagok megfogalmazásából azt lehet kiolvasni, mintha újabb váltást tervezne a polgármesteri poszt reményében. A társaság az elmúlt öt évben 12 közbeszerzést nyert el, elsősorban Sátoraljaújhelyen, kisebb részt Cigándon, de Sárospatakon is.
A HK SE jelöltjei között felbukkan Braun Krisztián, a ZÉG egyik tulajdonosa is. Velük nem, de róluk tudtunk sárospatakiakkal beszélni, azt hallottuk, hogy Braun és Farkas mellett van az indulók között szoláriumtulajdonos, a sátoraljaújhelyi Jysk áruház egyik vezetője, egykori biztonsági őr, de alapvetően a környéken elfogadott, ismert emberekről van szó.
Meglepő volt, hogy még a helyi polgármesterhez, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy a Fideszhez kötődő forrásunk is arra panaszkodott, hogy a HK SE jelöltjeinek sokkal több forrásuk van a kampányra, mint a Fidesznek, ami sok plakátot és színes brosúrákat takar. Berger Zsolt szerint
Aros mögött ott a Fidesz pénze és kampánygépezete, Farkas Szabolcs mögött pedig a fideszes vállalkozók,
a Patakért viszont a tagok és szimpatizánsok által összeadott pénzből és adományokból kampányol, „ezért nincs is tele a város a plakátjainkkal”.
A fideszes és az ellenzéki jelölt helyzete viszonylag tiszta, régóta vetélkednek egymással. Nem ismerünk előzetes helyi felméréseket, nem tudjuk, hogy ki mennyi szavazatra számíthat, ugyanakkor a helyi forrásunk szerint a sok pénzből kampányoló, változást akaró, de azért túl sok programrészletet nem közlő harcművészekkel is érdemes lehet kalkulálni. Akár nyerhetnek is, csak nagy kérdés, mi célból szálltak be a versenybe. Három feltételezés adódhat:
- Nem kell semmi mögöttes okot keresni, a ZÉG vezetői a versenyszféra után a városi politizáláshoz is kedvet kaptak, szívesen kockáztatják eddigi üzleti sikereiket és jó sok kampánypénzből harmadikutas alternatívát ajánlanak a patakiaknak.
- A „harcosok” az ellenzéket szeretnék megosztani, hogy így több esélye legyen a regnáló polgármesternek (ezt nagyjából kilőhetjük, nem azt tapasztaltuk, hogy a két kör rajongana egymásért).
- Vagy pedig – és messze ez tűnik a legvalószínűbbnek – durva ellentét alakult ki, és a HK SE Aros jobboldali alternatívája szeretne lenni a városban.
Nem fejlődik a város?
Arról meggyőződhettünk, hogy Sárospatak és Sátoraljaújhely fideszes vezetése nincs jóban, de vajon a sátoraljaújhelyi cég emberei valójában egy sátoraljaújhelyi hatalomátvételre készülnek?
Mint említettük, Farkas Szabolcs nem válaszolt a megkeresésünkre, így őt a nyilvános információk alapján mutatjuk be. Életrajza alapján kétgyerekes családapa, aki sátoraljaújhelyi munkahelyeken (nyugdíjbiztosítás, egészségbiztosítás, járási hivatal) dolgozott. Innen került a Sárospataki Kommunális Szervezet élére, végül 25 éves közigazgatási tevékenység után váltott a versenyszférára, és került az említett ZÉG-hez. A portálja alapján erősen kritikus a polgármesterrel. „Láttam, hogy Sárospatak messze elmarad attól a helyzettől, amit történelmi rangja okán megérdemelne. Nincsenek kihasználva a térség és a város nyújtotta adottságok,
az eltelt két évtizedben nem valósult meg szinte semmi jelentős, a város gazdasági stabilitását biztosító beruházás.
Nincsenek új munkahelyek, ami miatt a fiatalok szinte kivétel nélkül elhagyják a várost.” Nagyjából így látja ezt Berger Zsolt is, aki szintén úgy véli, hogy kisebb munkák (iskolák, rendelő felújítása, a „Látványtár”, ami a várhoz kapcsolódó drága és funkció nélküli raktár) mellett nincsenek igazán fontos turisztikai, közlekedési fejlesztések.
A polgármester hívei szerint azért történtek fejlesztések, csak azok nem olyan látványosak. Például állítólag régebben büdös volt a városban, de a szennyvizes fejlesztés megoldotta a problémát.
Aros János maga elmondta a Telexnek, hogy a választások közeledtével, a lakosokkal való találkozás során óhatatlanul szóba kerül a politika, és hogy kik indulnak a polgármesteri székért, illetve a képviselői helyekért. Az embereket foglalkoztatja és felháborodást keltett körükben a „harcosok klubja” csapatának felbukkanása, akik közül sok jelöltnek van sátoraljaújhelyi kötődése, hárman pedig a ZÉG Kft. alkalmazottai, akik az utóbbi időben rengeteg beruházást nyertek a környéken. Kérdeztük azt is, hogy mi lehet szerinte az ő céljuk. „Egyelőre csak sejtem a választ, ami persze további kérdéseket generál. Ezek megfejtéséhez és megválaszolásához türelmét kérem” – fogalmazott visszafogottan a polgármester.
Egyik Fidesz kontra másik Fidesz?
Helyi forrásaink már nem fogták vissza ennyire magukat. Azt hallottuk, hogy a 13 ezres Sátoraljaújhelyt vezető fideszes Szamosvölgyi Péter és a 10 ezres Sárospatakot irányító, szintén fideszes Aros János régóta harcban állnak egymással. A két szomszédos fideszes polgármester állítólag ma már mindent máshogyan lát, de eredetileg a helyi tévé, a Zemplén TV miatt látszott először élesebb nézetkülönbség. A tévénél 2019-ben zárult egy nagy sikkasztási ügy, és ugyan elkapták az elkövetőt, de a tulajdonosok is összevesztek a fenntartói felelősségen. A tévének eredetileg négy tulajdonosa volt, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Kisvárda és a dolgozók. Állítólag abból lett perpatvar, hogy Sátoraljaújhely kivásárolta Kisvárdát és a dolgozókat is, ezek után a kisebbségben maradó Sárospatak is kiszállt, és alapított inkább egy másik tévét, ez lett a Hegyalja TV.
A sátoraljaújhelyi ZÉG mindenesetre korábban főleg Szamosvölgyi városában nyert sokat, építéseket, karbantartásokat vegyesen, de újabban Sárospatakon is van munkája, most például az Árpád Vezér Gimnázium 1,2 milliárdos felújításáról hallottunk.
Sátoraljaújhelyről amúgy kialakult egy olyan kép, hogy a város túlnyerte magát, nagyon sokat fejlesztett mostanában, a 4 milliárdos üveghíd-projektről mi is írtunk. Sárospatak eközben kicsit bealudt, de most lehet, hogy inkább itt lesz több forrás. Lázár János építési és közlekedési miniszter például megígérte, hogy a korábban kihúzott sárospataki fürdőfejlesztés mégis elindulhat. Forrásaink szerint a fürdő fejlesztésének mindenki örülne, de azért találkoztunk szkeptikus hangokkal is, hogy az ígéretekből valóban lesz-e munka. Talán ezek a tervezett üzletek és fejlesztések is célkeresztben lehetnek, ahogy erre Aros a fent idézett bejegyzésében is utalt.
Egy forrásunk egy másik nagy ügyet is szóba hozott, a Tokaj-Hegyalja Egyetem kérdését. Az egyetemért volt némi belharc, a közeli, Sárospataktól 3 kilométerre fekvő Hercegkútról származó Stumpf István és a sátoraljaújhelyi születésű Waberer György exponálta magát. Aztán állítólag a polgármesterrel is összetűzésbe került az egyetem egy úgynevezett malomtelek nevű ügyben: a telket az önkormányzat vette meg, az egyetem kérte volna, de Aros nem akarta átengedni.
Izgalmas, összetett helyzet, de még mindig nehéz kibogozni, hogy pontosan mi lehet a ZÉG-es kör célja. Azt már tudjuk Orbán Viktortól, hogy a haza nem lehet ellenzékben, de egy fideszes önkormányzatok közbeszerzésein folyton nyertes üzleti kör lehet ellenzékben? Van olyan, hogy egy fideszes érában nyerő cég fellázad a Fidesz ellen? Mit szólnak ehhez a környék erős fideszesei, például Lázár János, vagy maga Orbán Viktor? Mindenesetre visszatérve a sárospataki polgármester bejegyzésére, a cégregiszter szerint Aros és Berger sárospataki, de lakcíme alapján Farkas Szabolcs valóban makkoshotykai.
A cikk eredeti megjelenési helye a Telex.hu oldalon.