Jubileumi eseményt tartott a Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület miután tízéves lett a pataki fiatalokból verbuválódott civil szervezet.
2013-ban az Árpád Vezér Gimnázium egyik tantermében jött létre az egyesület, ezt a már szervezett formát egy 2011-es élményük előzte meg. Remeczki Imre történelemtanárral a Rákóczi Szövetség közreműködésével Székelyudvarhelyen jártak a gimnazisták, pontosan egy évvel azután, hogy a Parlament június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Ekkor, Székelyudvarhely főterén érte olyan élmény a fiatalokat, hogy úgy döntöttek: a nemzetet érintő sorsfordító kérdésekben cselekedni fognak, bemutatják azokat elsősorban saját korosztályuknak, hogy sose feledjék el azokat.
A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy miután volt köztük díjazott népdalénekes vagy éppen néptáncos és valamennyien szerették a történelmet és az irodalmat, így a hazai írók, költők és zenészek munkásságára alapozva előadásokat hoztak létre. Már 2013 őszén útjára indították az “Őrizd a lángot” produkciót. Az ÁVG aulájában a műsort a frissen felkért fővédnökük, Wittner Mária is személyesen nézte meg, majd elismerően nyilatkozott a fiatalok előadásáról és küldetésüknek fontosságáról.
A lánglelkű fiatalok az eltelt évek alatt számos alkalommal adtak elő további színpadi produkciókat a nemzeti értékeket és egységet hirdetve. Kiálltak a székely szabadság mellett, és tisztelettel adóztak az 56′-os hősök előtt is. A későbbiek során is számos közösségi programot szerveztek, igyekeztek a nemzeti értékeket átadni a többi fiatal számára is. Tagjaik között számos határon túli magyar található. Elnökük, Kavecsánszki Ádám a sárospataki ünnepi eseményen a Cuvée Házban azt mondta: ők csak időről időre figyelemfelhívást és tanúbizonyságot akartak adni arról, hogy minden kornak vannak olyan fiataljai, akik fontosnak tartják az összmagyarság ügyét.
A társulati produkciók az országhatárokon átlépve Felvidék, Erdély, Kárpátalja magyarjai mellett az Egyesült Államok és Ausztrália magyar közösségeihez is eljutottak. Munkásságukat 2015-ben a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjjal ismerték el.
Aros János méltató szavai között elhangzott: nem csak az Árpád Vezér Gimnázium, egész Sárospatak büszke lehet az egyesület sikereire, hiszen ők sokaknak mutattak példát. Fontos, tette hozzá, hogy 2013-ban még aktív diákok voltak, de a pataki iskolát követően is együtt maradt a csapat, sőt számos nagy műsorukat azt követően mutatták be. Olyan személyeket nyertek meg maguk mellé védnöknek és aktív közreműködőnek, mint Keresztes Ildikó énekesnő vagy Tóth Reni a Kormorán énekesnője, László Attila énekes valamint Varga Miklós rockzenész is. Az, hogy ezek a jól ismert művészek is csatlakoztak hozzájuk, jól jelezte mindenkinek, hogy a lehető legnagyobb komolysággal és tisztelettel gondolnak a magyarság történelmére a magyar ifjak – tette hozzá Aros János.
Varga Miklós, Máté Péter-díjas magyar énekes, színművész, rockzenész, a MINK védnöke az évforduló estéjén lapunknak azt mondta: nagyon büszke az akkor még igencsak fiatal, mára már 30-as éveiben járó csapatra, hiszen nagyon ritka, amikor iskolapadból tud elindulni egy olyan kezdeményezés, amely kellő hozzáértéssel nyúl hozzá az egész nemzetet érintő témákhoz. Számomra elsőre meglepő volt a felkérés, több mint félórát egyeztettem Ádámmal, de már az első forgatókönyv láttán meggyőződtem hitelességükről – mondta.