A Farkas Ferenc AMI táncosai is közreműködtek az István a király előadáson Borsiban

Borsiban, a Rákóczi Fesztivál keretei között láthatta a közönség szeptember 10-én azt az István a király előadást, amelynek a Farkas Ferenc AMI táncosai is közreműködői voltak. A Diószegi László által rendezett előadáson az énekes szerepeket egy Kárpát-medencei tehetségkutatóban feltűnt gyermekek alakították, a Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből, Magyarországról. A táncos részekben több felvidéki együttes mellett az iskola Pacurka Gyermektánccsoportjának tagjai vettek részt, Darmos Éva és Darmos István irányításával. A táncos gyermekek egy nagyon intenzív és sok figyelmet igénylő alkotói folyamat, valamint egy nagy sikerű előadás részesei lehettek. Az előadásra zsúfolásig megtelt a várkastély udvara, s ez a környezet még inkább erősítette e pontosan 40 éves, nagyszerű zenés darab hatását. A gyermekek is sokat profitáltak ebből az eseményből, hiszen sokan most ismerkedtek meg a darabbal, annak zenéjével, mondanivalójával, és természetesen nagyon fontos az, hogy ezen a hétvégén is erősödtek a határon túli magyarsággal, a kelet-szlovákiai táncegyüttesekkel a kapcsolatok.

Feltöltő

Fel