Augusztus 26-án (szombaton) rendezte meg a Sárospataki PLASZTIK Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület a XI. ÜLTESS JÖVŐT! elnevezésű szabadtéri családi rendezvényét a Makovecz téren. A nyári szünet utolsó és talán az év utolsó kánikulainak mondható hétvégéjén gyönyörű napsütéses időben, sokféle programmal vártuk az érdeklődőket rendezvényünkre.
Nagy örömünkre sokan döntöttek úgy, hogy kihasználják a szép idő, és a remek programok nyújtotta lehetőséget és vidám, családias hangulatban töltik velünk a szombat délutánt.
Sárospatakról, a környező településekről is érkeztek látogatók, valamint a városunkkal ismerkedő turisták is látogatták programjainkat.
Idén a programelemeket a végtelen sokszínűség jegyében kínáltuk, ahol a kicsiktől a nagyokig mindenki megtalálhatta a számára legjobban tetsző elfoglaltságot.
A Sárospataki PLASZTIK SE mazsorett csoportjai Gálaműsor keretében látványos előadásukkal kápráztatták el a közönséget, ahol a nézők meggyőződhettek arról, hogy a mazsorett műfaj a legkisebbek és a legnagyobbak számára is vonzó mozgásos tevékenység. A Gyöngyöcskék, Csillagocskák, Kristály, Rubint és Zafír csoportjaink mazsorettjei szuper hangulatot varázsoltak a térre. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta a változatos, vidám és mozgalmas produkciókat.
A délután másik csúcspontja a Wednesday Addams interaktív zenés cosplay show volt, amelyet izgatottan vártak kicsik és nagyok egyaránt. A mozihős csajok fantasztikus előadással szórakoztatták a közönséget, zenés táncos interaktív elemekkel vonták be a gyerekeket műsorukba. Élményekkel telve, szuper hangulatot varázsolva tölthette el a sztárok társaságában az időt a műsor lelkes nézőközönsége. A műsor részeként CUKORÁGYÚból hullott a cukorkaeső a térre, amelyet a népes számban résztvevő gyerkőcök ügyesen és nagy örömmel gyűjtöttek össze.
A színpadi bemutatón kívül ugrálóvár, óriáscsocsó, fotóparaván és óriás darts is várta a gyerekeket, a családokat. Vattacukor, kürtőskalács, frissítők és mindenféle finomság vásárlására is volt lehetőség.
Az egészségvédelem fontosságára a Sárospataki Rendelőintézet EFI Iroda szakdolgozói hívták fel a résztvevők figyelmét, szűréseket végeztek, tanácsokkal látták el az érdeklődőket.
A vállalkozó kedvű gyermekek örömmel látogatták meg FODRÁSZ KATA standját, ahol Kata a mai modern hajfonással, hajszínezéssel készítette el a divatos és vagány frizurákat.
Közel 40 résztvevő nevezett a „Régi idők” akadályversenyére, ahol ez éven is érdekes feladatok várták a versenyzőket. Öt kategóriában, többféle izgalmas ügyességi feladatok által gyűjtögették szorgalmasan a nevezők a pontokat, amelyek alapján minden versenyző ajándékban részesült. Különdíjban pedig a 15 legtöbb pontot összegyűjtő versenyzőt részesítettük. Siska Nagy Botond és Milán, Gombár Tímea és Dávid, Hajdu Olivér és Mátyás, Lénárt Aliz és Szabolcs, Czók Józsefné, Otrosinka Gergő, Ujlaki Zsolt, Kocsis Bence, Reskó Lili és Hanna, Pásztor Ákos, akik az ajándékok mellett egy facsemetével is gazdagabbak lettek, ily módon is kapcsolódva a nap szlogenjéhez: ÜLTESS JÖVŐT!
Gratulálunk a díjazottaknak!
A rendezvény zárásaként Zsíroskenyér-partyra hívtunk mindenkit, ahol a kenyér mellett zöldségekkel, gyümölcsökkel is kínáltuk a résztvevőket.
Remek hangulatú, vidám délutánt és estét tölthettünk el együtt!
Reméljük jövőre újból találkozunk, addig is ÜLTESS JÖVŐT!
Támogatóink:
Sárospatak Város Önkormányzata, A Művelődés Háza és Könyvtára – A Mozi, Geomilk Kft., Fodrász Kata, az egyesület tagjai