Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál volt Sárospatakon

Június 11-én a Kárpát-medence 30 városában egyszerre rendezték meg a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivált, összesen közel 20.000 táncos, népzenész, kézműves részvételével. Megyénkben Sárospatak adott otthont e rangos eseménynek.

Közel 350 néptáncos gyűlt össze városunkban, Ózdról, Mezőkövesdről, Edelényből, Szentistvánról, Alsózsolcáról, Felsőzsolcáról, Sátoraljaújhelyből, Cigándról, Vajdácskáról, s természetesen házigazdája volt az eseménynek a sárospataki Bodrog Néptáncegyüttes. A délelőtti órákban a város 4 pontján találkozhattak az együttesek rövid beharangozó műsoraival a járókelők, majd féltizenkettőkor került sor a fesztivál központi – minden helyszínen egyszerre megrendezett – eseményére, a Makovecz Imre téren. Ezen Aros János Sárospatak város polgármestere köszöntötte a fesztiválra érkezőket, s elmondta, büszke arra, hogy e rangos esemény megyei rendezvényének városunk ad helyet. Ezt követően ökumenikus szertartást tartott Dr. Fodor Ferenc református lelkész, Pál Miklós görög katolikus parókus, és Lóczi Tamás római katolikus plébános. Csoóri Sándor Virágvasárnap című versét Nagy Zsolt tolmácsolta.

Ezen az eseményen táncolták el a csoportok a még soha nem látott, rendkívül látványos közös körtáncot, énekelték el a közös éneket, valamint közösen elénekelték a Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak… kezdetű népdalt, s mindannyian felső-Tisza vidéki csárdást is táncoltak.

Délután 16.00-tól A Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében valamennyi együttes részvételével változatos, színes gálaműsorral zárult a fesztivál. A rendezvényről a Hegyalja Televízió munkatársai készítettek látványos felvételeket.
A Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál városunkban A Sárospataki Amatőr Művészekért Alapítvány szervezésében, a Csoóri Sándor Alap, a Martin György Néptáncszövetség, és Sárospatak Város Önkormányzata támogatásával valósult meg.

 

 

 

 

 

 

Feltöltő

Fel