Sárospatakról rajtolt a Tour de Hongrie május 13-án,pénteken. a Sárospatak és Nyíregyháza közötti szakasszal folytatódott az idei Tour de Hongrie.A sárospataki rajt előtt az elmúlt napi meleghez képest lényegesen hűvösebb idő várta a kilátogatókat és a mezőnyt, ráadásul a rajt előtt röviddel az eső is megérkezett.
14:20-kor indult a mezőny a Makovecz térről, előtte már javában zajlott a csapatok bemutatkozása és az úgynevezett reklám karaván is útjára indult. Sárospatak 2020-ban volt házigazdája a rajtceremóniának, büszkén mondhatja el a város, hogy visszatérő és megbízható partnere lett a Tour de Hongrie közösségének – mondta Aros János. A polgármestere közvetlenül a rajt előtt köszöntötte a versenyzőket, majd a kockás zászlót lengetve engedte útjára a kerékpárosokat.
Eisenkrammer Károly főszervező lapunknak elmondta, hogy mára a Tour de Hongrie elérte azt a kitűzött célját, hogy a világ kerékpáros körversenyeinek élmezőnyébe sorolják. Ehhez rengeteg munkára, nagyon magas – a nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő szervezésnek és körülményeknek kellett eleget tenni, de mindez sikerült.
Az eső ellenére is sokan buzdították a versenyzőket az út mentén, Erdőbényén például zászlókkal fogadták a bringásokat. Nem volt egyszerű a nap szökésének kialakulása, a magyar válogatott Solymosi Márton megkísérelt belekerülni, a piros trikós Aaron van Poucke pedig a hegyi hajrá megnyeréséig volt érdekelt az elmenésben. Végül négyen maradtak az élbolyban, amelyet két percre engedett el a mezőny.
A záró nyolcvan kilométeren belül egy vonat áthaladása akasztotta meg rövid időre a kerékpárosokat, akik ezt követően az eső elállásának örülhettek, de a véghajrá egyik szereplőjének várt olasz Matteo Moschetti így is bukott.
A szökevényeket a várakozásoknak megfelelően könnyedén érte utol a mezőny 16 kilométerrel a cél előtt, és ezúttal probléma nélkül jutott el a sprintig. A World Tour-vonatok között egy időre feltűnt a magyar válogatott, majd Karl Ádám a BikeExchange sora mögé állt be. A mezőnyhajrában – akárcsak csütörtökön Hajdúszoboszlón – Fabio Jakobsen diadalmaskodott, legjobb magyarnak pedig ezúttal is Karl bizonyult.
Hatalmas csatát hozott az idei Tour de Hongrie utolsó szakasza, a Miskolc és Gyöngyös-Kékestető közötti 184 kilométeres etap végén az olasz Antonio Tiberi a Kékestetőre vezető emelkedő utolsó méterein előzte meg az ír Eddie Dunbart, de az INEOS-Grenadiers kerékpárosa így is megszerezte az összetett győzelmet. Eddie Dunbar lett a Tour de Hongrie első ír győztese!
A mieink közül ezen a napon Dina Márton teljesített a legjobban, az EOLO-Kometa magyar légiósa a 47. helyen ért célba, az összetett versenyben pedig a 38. helyen helyen zárt, de dicséret illeti mind a tíz magyar indulót, hiszen az öt nap során többször is felhívták magukra a figyelmet, s végül valamennyien teljesítették a távot.
Gyergyószegi Bence – Amatőr Fényképész fotógalériája: