311 éve kötötték meg a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét

„Történelmi fejlődésünk mai távlataiból tekintve vissza 1711-re, úgy látjuk, hogy a szatmári megegyezés a Habsburg-dinasztia, a magyarországi fő és köznemesi rendek kompromisszuma volt, és nem az egész ország, még kevésbe a megszületendő magyar polgári nemzet érdekéből jött létre. Sem Rákóczi, sem a Habsburg Birodalom államférfiai nem érték el céljukat, éppen ezért nem vereség és nem bukás, hanem a történelmi folyamatok összefüggésében fontos csomópont, értékes erőfeszítések, tapasztalatok, a ki nem használt lehetőségek és Rákóczi elkötelezett európai nagyságrendű politikáját hosszú távon igazoló fejlemény. Erre vall a béke történetének hosszú utóélete is.” – olvashatjuk Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes II. Rákóczi Ferencről írt 2004-ben kiadott kötetében.

Az 1708-as sárospataki országos gyűlés intézkedései ellenére, már megállíthatatlan volt a Rákóczi-szabadságharc hanyatlása.1709-ben a kurucok feladták a Dunántúlt, 1710-ben a fejedelem által vezetett hadak a romhányi csatában vereséget szenvedtek. A kuruc fennhatóság alatt levő terület hamarosan Felső-Magyarországra és az Alföld északi peremére zsugorodott. A háborúban kimerült, pestissel sújtott ország egyre kevésbé volt képes biztosítani a hadviselés feltételeit.

Az 1711. februárjában Salánkra összehívott szenátus úgy döntött, hogy ne amnesztiával, hanem nemzetközi garanciával fejezzék be a háborút. Rákóczi 1711. február 21-én Vereckénél átlépve a határt, Lengyelországba ment, hogy segítséget kérjen az orosz cártól. A magyar konföderáció hazai politikai ügyvivője Sennyei István szenátor lett, aki a szenátus kancellárja és Munkács várparancsnoki tisztét is ellátta. Rákóczi „azon rövid távollétünk ideje alatt” Károlyi Sándorra bízta a katonaságot, ő lett a hadsereg főparancsnoka. Károlyi hosszan válaszolt Rákóczi rendelkezéseire. R. Várkonyi Ágnes úgy magyarázza, hogy az itt leírtak „az élete nagy pillanatát megélő államférfi elkötelezettségéről szólnak. Károlyi talán legszebb vallomása…A megkötendő béke ügyében nem Pálffy és Károlyi volt a két megegyezendő ellenfél, hanem Savoyai és Rákóczi. Mindkettőjüket az államérdek vezette, és a körülmények mindkettőjüket sarokba szorították.” Savoyainak mielőbb, mindenáron meg kellett valósítani a magyar ügyek megnyugtató rendezését, de tudta, hogy Magyarország és Erdély ügyének nemzetközi szintű megállapodása a dinasztia közép-európai hatalmát veszélyeztetné. Rákóczit a körülmények az időtől és a nemzetközi megértéstől fosztották meg. Bécs a magyar konföderációt nem ismerte el, tagjait lázadóknak tekintette, de a magánföldesúri érdekek legmesszemenőbb kielégítésére készült, a királyi kegyelem a főúri, nemesi javak visszaadását ígérte. A fejedelem megnyerése a legfőbb cél. Ha Rákóczival nem sikerül megegyezni, Károlyit és párthíveit megnyerve, szakadást kell előidézni a felkelők táborában.

Órási Károlyi felelőssége, s valójában kényszerpályára szorult. Mégis döntően új irányt adott a megegyezés ügyének amikor március 14-én Debrecenben titokban hűségesküt tett I. József császárra. Vállalta, hogy megszervezi a katonaságot és erről is tájékoztatva a fejedelmet, elfogadtatja vele a megegyezés feltételeit. Pálffy élve teljhatalmával, Károlyi összes javait, jószágait és Szatmár vármegyei főispánságát is biztosította. Károlyi írásban tájékoztatta Rákóczit, de csak a tárgyalásról. Végig járta a csapatokat, várakat, megnyerte a tiszteket, majd Lengyelországba ment a fejedelemhez. Pálffy eközben utasítást kapott a tárgyalások gyorsítására. A Károlyival a fejedelemhez küldött megállapodási feltételek mellett ott van Rákóczi hűségesküjének kérése is. A fejedelem és köre elfogadhatatlannak tartotta a megegyezés feltételeit és gyűlést hívtak össze április 27-re Husztra. Károlyi esküt tett a konföderációra, de további tárgylásra nem kapott felhatalmazást. Erre Ráday Pált és Gehard György szenátort bízta meg a fejedelem: a konföderáció minden tagja, nemcsak a nemesség érdekei szerint kötnek békét. Rákóczi magánemberként nem hajlandó tárgyalni.

A fejedelem álláspontja nehéz helyzetbe hozta Károlyit és Pálffyt. Az udvar mielőbb békét akart. Károlyi önhatalmúlag április 5-6-ra Szatmárra gyűlésre hívta össze „a magyarországi és erdélyi vitézlő konföderátus rendeket” és vármegyéket. Ezen két szenátor, a katonaság képviselői (többségükben Károlyi-tisztek) és Komáromi Csipkés György vettek részt. Károlyi beszédet mondott. Az összegyűlteket a magyar konföderáció testületének nyilvánította. Közölte, hogy akik nem fogadják el a megegyezést, nemcsak a kegyelem útját zárják el maguk előtt, hanem vele is szemben találják magukat. Itt döntöttek Kassa feladásáról és a Pálffy ajánlatának elfogadásáról. A gyűlés résztvevői azt hitték, hogy a fejedelem parancsát hajtják végre, a határozatok jóváhagyására követséget küldtek Rákóczihoz.

A fejedelmet Károlyi lépése felháborította, megfosztotta Károlyit főparancsnoki tisztétől. Rákóczi többször leszögezte, hogy csak államközi szerződéssel, nemzetközi garanciákkal látja biztosítottnak az ország önálló államiságának jövőjét. A kukuzivói szenátusi ülésen április 18-án kiadott kiáltványában leszögezte, hogy a szatmári gyűlés határozata törvénytelen. Ez a fejedelem legmegrázóbb írása. Kifejtette, hogy Károlyi megsértette a konföderációs esküjét, amikor önmagát a gyűlés fejének nyilvánította, bitorolta az országgyűlési határozati jogot, a fejedelemtől kapott tisztségét esküje ellen a haza veszedelmére fordította, mert elfogadta Pálffy feltételeit. Nem kegyelmet kérnek, szerződést akarnak kötni. Jószágokkal nem lehet őt megvásárolni. A jobbágykatonák ügyéről ”Akik odahagyták jobbágyi nyomorúságukat, fegyverük letételével menjenek vissza robotolni, azoknak az uraknak, akikkel mint katonák sokszor szemben álltak! Menjenek azoknak zaklatása alá, akiket zaklattak, azoknak pálcája alá, akiket bosszantottak. Tűrjék azok sanyargatását, jószága, vére kisajtolását, akikkel vitézi fegyvereikkel szoktak szembe szállni! Fegyver helyett botot, nyomorult kolduspálcát vegyenek kezükbe! Lovukat ne ekébe fogva, hanem német fuvarban tartsák! Szitkot, bosszúálló mocskolódást, ütést, verést, csúfolódást, kínzár szó nélkül szenvedjenek; s ha türelmüket vesztve, vagy vitézi emlékeiket fölújítva szólnak, lázadásnak vegyék minden szavukat, sőt az is, ha megállnak!” Rákóczi arra biztatott, hogy tartsanak ki a garanciális békéig. A fejedelem kiáltványából több példányt hoztak haza a szatmári gyűlés Rákóczinál járt követei. Huszt, Ungvár, Munkács őrsége elvetette a szatmári konföderációt és újra felesküdött.

Rákóczi kiáltványa azonban már elkésett. Annak megjelenése idején I. József német-római császár és magyar király már nem élt, április 17-én elhunyt. Halálát Magyarországon nem hozták nyilvánosságra. Pálffy azonban gyorsan értesült róla, pánikszerű gyorsasággal erőszakolta ki a megegyezést. Figyelmeztetésére Károlyi április 25-re gyűlést hívott össze Szatmárra és hadiszemlét Majtényba. Károlyi felmérte a katonaság hangulat változását, és a készülő békeszövegbe belefoglaltatta a „fegyverviselők, akik magukat tisztségekre érdemesekké tették, jobbágyságra ne kényszerítessenek, hanem az olyanokat az ország rendei földesúri hatalom alól felszabadítsák.” Károlyi, mint főparancsnok kézbe vette a tárgyalások irányítását, s erre megnyerte a szatmári gyűlés, a csonka konföderáción jóváhagyását. Április 26-án a Károlyi környezetéhez tartozó tisztikar hűséget esküdött a halott királynak. Április 28-án Károlyi megírta Rákóczinak, hogy miben állapodtak meg és kérte fogadja el. Másnap Károlyi befolyására Kassa megnyitotta kapuit a császáriak előtt.

Az 1711. április 30-án megkötött szatmári béke a magyar főrendek és a Habsburg dinasztia kompromisszuma volt, mely megmentette Magyarországot attól, hogy betagolják a Habsburg Birodalomba. Átmentette a magyar állam rendi intézményeit. A szatmári megegyezési pontok alatt Károlyién kívül csupa kevéssé vagy alig ismert személy aláírása olvasható. Erdélyi politikusok is többen látták el kézjegyükkel a megegyezést. Hiányzik az aláírók közül az államhatalomnak az országban lévő képviselője, Sennyei István szenátor, aki Munkács várában ellenállásra készült.

1711. május 1-jén a Károlyi Sándor által a majtényi síkon a hadiszemlére összehívott 12-14 ezres kuruc hadsereg Pálffy János császári fővezér előtt földbe szúrt mintegy másfél száz zászlót és hűséget esküdött a halott királynak. A hatalmat I. Lipót özvegye, Eleonóra császárné és királyné gyakorolta régensként. Ő erősítette meg 1711. május 20-án a szatmári békekötés pontjait.

A kuruc ellenállás utolsó erőssége, Munkács vára 1711. június 24-én hódolt meg Pálffy tábornagy főparancsnoksága előtt, s őrsége letette hűségesküt. Rákóczi miután értesült arról, hogy hívei feladták Munkács várát, augusztus 15-én feloszlatta államhatalmi testületét, a szenátust, és mindenkit felmentett konföderációs esküje alól. Ráday és csoportjának több tagja visszatért Magyarországra.
A béke Rákóczinak is kegyelmet kínált. Ő az amnesztia helyett, lemondva birtokairól a száműzetést választotta. A szatmári béke értelmében Rákóczi ha három héten belül leteszi a hűségesküt, a várak kivételével visszakapja birtokait. Valójában 1712. májusáig lehetséges lett volna a hazatérése. A lengyelországi kuruc emigráció zöme el is fogadta a békepontokat és 1711 nyarán hazajött. A szabadságharc 5 jelentős alakja azonban nem: II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Forgách Simon, Esterházy Antal, Vay Ádám emigrációban maradt.

„Sohasem tulajdonítottam ezt az eseményt a nemzet könnyelműségének, hűtlenségének vagy talán személyemtől való megcsömörlésnek, hiszen mindig nagyon érezhető jelét adta ragaszkodásának. A vezérlő tábornokok, a szenátorok és minden jelentősebb ember követett engem Lengyelországba. Valamennyi erdélyi tanácsosom összegyűlt a határon, hogy ugyanezt tegye, csak a legszükségesebbeket kérték tőlem, De mindnek megmondtam szeretettel és őszinteséggel, hogy nem ígérhetem meg nekik azt, amitől magam sem vagyok biztosítva. Sohasem felejtem el a fájdalmat, amellyel engem elhagytak.” II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok, részlet

Fotó: Váradi László

 

Feltöltő

Fel