Átadták A Művelődés Háza és Könyvtára teljesen megújult épületét Sárospatakon. Az eredetileg 1983-ra elkészült kulturális központot a Makovecz-program támogatásával, több mint kétmilliárd forintból újították fel az elmúlt három és fél év alatt.
Az ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: Makovecz Imre országépítő munkássága talán Sárospatakon érhető tetten a legjobban, hiszen több épület – köztük A Művelődés Háza és Könyvtára – őrzi a kézjegyét. Hozzátette: az ikonikus építész örökségének megóvására létrehozott 11 milliárd forintos forrásból számos Makovecz épület újult meg országszerte és a helyiek, valamint az országgyűlési képviselő munkájának köszönhető, hogy a sárospatakiak is részesültek ebből a támogatási keretből. Kiemelte: 2010 óta újra megszerezte az ország az építkezéshez szükséges erőt, most ismét lehet építeni közösségeket és az ő igényeiket kiszolgáló épületeket.
Dr. Hörcsik Richárd Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy A Művelődés Házának megtervezése egy fontos korszak mérföldköve volt. Ezt követően újabb, még kiforrottabb, a város arculatát markánsan befolyásoló tervek születtek, és valósultak meg, tükrözve a makoveczi szellemiséget. Véleménye szerint szimbolikus jelentősége van annak is, hogy a Makovecz-házat éppen 2020-22-között újították fel, mert jelzi azt, hogy elkezdődött Zemplén, Tokaj-Hegyalja, és benne Sárospatak reneszánsza, megújulása.
Aros János, a város polgármestere megerősítette: Makovecz Imre munkássága vitathatatlanul mély nyomot hagyott a város arculatán. Az intézménynek jelentős szerepe van abban, hogy Sárospatak a térség idegenforgalmi és kulturális központjává vált. A polgármester egyben megköszönte az intézmény korábbi igazgatójának, Csatlósné Komáromi Katalinnak a munkáját, aki közel 20 évig vezette a házat és az előkészítés, valamint az építkezés során is oroszlánrészt vállalt a sikerből.
Sajószegi Gábor A Művelődés Háza megbízott igazgatója kifejtette: az épület a felújítás során megőrizte a Makovecz Imre által megálmodott arculatát, ám a huszonegyedik századi elvárásoknak is megfelel immár. Új lett a mozi és a könyvtár, emellett a legmodernebb gépészetet építette be a kivitelező, vagyis a sárospataki Épszer Zrt.. Hozzátette: az épületben évente átlagosan 75 ezer látogató fordul meg.
Az átadás után a felújítás tervezője, a Makovecz tanítvány Sáros László György nyitotta meg a Makovecz Imre és Szabó Marianne angyalai című kiállítást.