A 199 éve született Petőfi Sándorra emlékezett a Sárospataki Wass Albert Kör

A Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) évek óta koszorúzással egybekötött megemlékezést tart január elsején Petőfi Sándor sárospataki szobránál. Az egyesület idén is így tett a Petőfi Sándor utca elején álló szobornál a költő születésének 199. évfordulója alkalmából.

A forradalom lánglelkű költőjét Tarnavölgyi László méltatta. A civil szervezet vezetője Petőfiről szólva elmondta, hogy “tiszteljük benne a forradalmárt, a márciusi ifjak egyik vezéralakját is, kinek egyik leismertebb verse, a Nemzeti dal a 12 pont mellett a népakarat legfontosabb kifejezője volt 1848-ban.” Petőfi ugyan Petrovicsként született mészárosmester apja után, ám számunkra magyar költő, aki a magyar szabadságért és nemzeti függetlenségért küzdött nemcsak költőként, hanem katonaként is. Ő maga is magyarnak vallotta magát, erről tanúskodik Magyar vagyok című verse is. A nemzeti függetlenség hiánya és a polgárosodás megkésettsége következtében nálunk az irodalmat a nemzet ébresztőjének és lelkiismeretének tekintette a közvélemény-formáló nemesi értelmiség. A költőtől azt várták, hogy egyúttal vezér és politikus is legyen egy személyben. Petőfi is ennek a szerepnek próbált megfelelni, igaz radikálisabb programmal, mint amiben a nemesi értelmiség túlnyomó része gondolkodott.

A hivatalos történelemszemlélet a mai napig úgy tartja, hogy Petőfi feltehetően a Segesvár és Fehéregyháza között lezajló ütközetben esett el 1849-ben. Ám egyre többen vélik úgy (levéltári forrásokra, újságcikkekre, egyéb dokumentumokra stb. hivatkozva), hogy a csatában ugyan megsebesült, de túlélve azt orosz fogságba esett, majd évekig élt Szibériában és a bujátföldi Barguzinban hunyt el 1856-ban. Az utókor tartozik annyival a költő emlékének, hogy tisztázza ezt a történelmi kérdést, és megadja Petőfinek azt, amire még életében vágyott: magyar földben nyughasson, ahol tisztelői évről évre kegyelettel emlékezhetnek meg róla. Róla, aki külföldön a legismertebb magyar költő mindmáig.

“Az ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy Petőfi irodalmi munkássága kiemelkedő, alkotásai nélkül sokkal szegényebb lenne a magyar kultúra és irodalom. S bárhol is hunyt el, a forradalom lánglelkű költőjének szíve a magyarságért, népe függetlenségéért dobogott mindvégig. A SWAK tagsága kötelességének érzi, hogy emlékezzen és emlékeztessen Petőfire, aki szeretett városunkat, Sárospatakot így méltatta úti levelében 1847-ben: „Szent föld. E város volt a magyar forradalmak oroszlánbarlangja. Itt tanyáztak a szabadság oroszlánjai.” – zárta emlékbeszédét az egyesület elnöke.

A méltatás után Földházi-Tóth Zsuzsanna tolmácsolta az emlékező közösségnek a költő már említett Magyar vagyok című versét, majd Tarnavölgyi László elnök és Hejődemeteri Demeter Péter Kálmán alelnök elhelyezték az egyesület koszorúját Petőfi Sándor szobrán. A méltóságteljes megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével ért véget.

(Fotók: Földházi István és dr. Pándy-Szekeres Dávid)

A Sárospataki Wass Albert Kör Elnökségének beszámolója

***

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

(Pest, 1847. február.)

Feltöltő

Fel