„leszakasztá az halál az virágot mezejéről, ezt az nemesebbik virágot…”

R. Várkonyi Ágnes írja Zrínyi Ilonáról életrajzában: „különleges adottságokkal rendelkezett, hogy élvezze az élet örömeit. Horvátországi otthonából a reneszánsz világ derűs, nyitott szemléletét hozta magával… Sárospatak szőlőhegyei alatt kertjében sokféle virágot és különleges növényeket nevelt.”
Zrínyi Ilona élete utolsó éveit Törökország kis-ázsiai részén töltötte. Izmit élénk kikötője az Adria partján töltött gyermeki éveit elevenítette fel. Férje, Thököly Imre a várostól kétórányi járásra vett egy majorságot, jókora birtokkal. Itt kíséretük tagjai külön házakat építhettek maguknak. Ilona a „Virágok mezejét” gyönyörűséges földi paradicsomnak látta. Az otthoni tájakra emlékeztették a szőlőkkel zöldellő hegyoldalak, a gazdag gyümölcsösök. A virágok szőnyegén járhatott…

Thököly és Zrínyi Ilona nem éltek világtól elzárt életet. A kikötőbe befutó hajók híreket, barátokat, utazókat hoztak. Ilona közösségteremtő képességével sok embert gyűjtött maguk köré. De La Motte francia diplomata írásából tudjuk, hogy megőrizte bátor lelkületét. Titkárának azt ígérte, ha nem itt, majd Sárospatakon hagyja magát megtáncoltatni. Hitte, hogy még életében hazajut. Először azonban zarándok útra készült Jeruzsálembe. Thököly is azt tervezte, hogy áttér a katolikus hitre és Rómába zarándokol.

1703. január 20-án esett ágynak. Elkészítette testamentumát. Rendelkezett hű szolgáiról, temetési helyéről, öltözetéről. Titkára Komáromi János volt mellette éjjel nappal. 1703. február 18-án, vasárnap délben halt meg.

Titkára a következőket írta a naplójába: „Kért is igen engemet, hogy már sem magam ne imádkozzam, sem magát ne imádkoztassam azért, hogy meggyógyuljon, azért hogy már az ő hitének kezeivel megfogta az ő üdvözítőjét az Jézus Krisztust..”

Tamás Edit

Feltöltő

Fel