Trócsányi Zoltán emlékére – „Magyar régiségek és furcsaságok”

Ezzel a címmel jelent meg 1924-ben Trócsányi Zoltán kötete, melyet később még öt követett. Rövid idő alatt nagyon népszerű lett, szerették olvasni, ajándékozni az emberek. Ki is volt ez a nagyszerű író, akit mára már kicsit elfeledtünk?

Trócsányi Zoltán(Sárospatak, 1886. dec. 25 – Budapest, 1971. febr. 17.): nyelvész, irodalom- és könyvtörténész, műfordító, könyvtáros, a nyelvtudományok kandidátusa(1957).

Halálának 50. évfordulója alkalmábólráemlékezünk és felidézzükanagy múltúTrócsányi-családnak Sárospatakhozés a magyar könyvtörténethez kapcsolódó jeles képviselőit.

ATrócsányi fivérek: Zoltán, György ésDezső. Közös vonásuk, hogy valamennyien Sárospatakon születtek, és az irodalomtudomány valamely ágában tevékenykedtek.Családi hagyományként örökölték a könyvek szeretetét, a könyvgyűjtés szenvedélyét, hiszenédesapjuk nyomdász és könyvkereskedő volt. Sárospatakon, a Rákóczi utca 6. szám alatti épület utcai homlokzatán található emléktáblán ezt olvashatjuk: „Ebben a házban működött Trócsányi Bertalan nyomdája és könyvkereskedése, mely Sárospatak közművelődésében jelentős szerepet játszott a XIX. század közepétől kezdődően.”

Az édesapa, Trócsányi Bertalan előbb nyomdász volt Nagyváradon, majd a Pesti Könyvnyomdánál, később a Sárospataki Református Kollégium könyvbizományosaként könyvkereskedői tevékenységet is folytatott. Nála rendelték a református nép- és középiskolák számára a tankönyveket az egész országban, sőt Amerikába is szállított a kivándorolt kálvinista magyaroknak énekes és imádságos könyveket.

1896-ban– György fia születésének évében– meghalt.Az özvegy édesanya, Radácsi Julianna nehéz körülmények között nevelte fel nyolc gyermekét.Zoltán ekkor tízéves volt. Továbbra is ebben a „könyves” környezetben maradt, egyik bátyja vezette tovább az üzletet.
A gimnáziumot szülővárosában, Sárospatakon, az egyetemet Eötvös kollégistaként Budapesten végezte el. 1908-ban avatták bölcsészdoktorrá. Kitűnő nyelvtehetség volt,könnyen tanulta meg a latin, az angol, a finn, a francia, a német, az orosz és a spanyol nyelveket.

1908-tól az Akadémiai Könyvtárban dolgozott, majd az MTA főtitkári hivatalát vezette. Sokat tett a magyar könyvtárügy, a könyvek védelmében.1921-től újságíró, később szerkesztőként tevékenykedett. 1939-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanított.Tudományos tevékenysége mellett kiváló pedagógus is volt.

Nemcsak gyűjtött, őrzött és terjesztett, hanem írt is könyveket.Műfordításaival lehetővé tette az orosz irodalom mélyebb megismerését. Elsőként állított össze Dosztojevszkij-monográfiát. Könyvet írt a szibériai tundrák nomádjairól, rendszeresen ismertette a finn irodalmat.Fáradhatatlanul olvasta, böngészte a régi folyóiratokat és könyveket. Jó érzékkel fedezte fel az érdekességeket, furcsaságokat. Ilyen tárgyú könyv-, irodalom- és művészettörténeti kisebb cikkeinek, rádióelőadásainak a száma több százra tehető.

Ennek az érdeklődésnek köszönhetőek történelmi könyvei, a „Magyar régiségek és furcsaságok” hat kötete (1924-28), „A magyar falu” három kötete (1933), a „Kirándulás a magyar multba” (1937), „A történelem árnyékában” (1936) és a „Régi világ, furcsa világ” (1958) című művei.Ezeket ismerte Trócsányi munkái közül legjobban a nagyközönség.

Rendkívül sokoldalú, minden iránt érdeklődő ember volt. Sok jó barátja volt, köztük szellemi életünk olyan kiválósága is, mint Kodály Zoltán.1950-ben nyugdíjazták,ettől kezdve teljesen visszavonultan élt,alig publikált valamit.1971-ben halt meg. Kéziratos hagyatékát a Széchenyi Könyvtár kézirattára őrzi. Szerénységére jellemző, hogy egyetlen fénykép található róla, közlésre alkalmatlan minőségben.

Testvére, György (Sárospatak, 1896 – Budapest, 1973),a sárospataki gimnáziumi évek után a budapesti tudományegyetem jogi karán végzett. Az első világháború idején, a keleti fronton harcolt, ahol négy évig hadifogságba került. Ezt az időt használta fel orosz nyelvtudása tökéletesítésére. 1922-ben doktorált, s ösztöndíjasként Párizsban és Berlinben tanult tovább. Társadalomtudományi és könyvtárügyi tanulmányokat írt. 1921-től az Országgyűlési Könyvtár munkatársa, 1945-től főigazgatója. 1949-ben nyugdíjazták, ezután számos szépirodalmi és irodalomtörténeti munkát fordított oroszból.

A harmadik Trócsányifivér, Dezső (Sárospatak, 1889 – Pápa, 1962), Sárospatakon végezte el a református teológiát, majd a kolozsvári egyetem bölcsészeti karán szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Hazai tanulmányai végeztével, Németországban volt ösztöndíjas. 1929-1951 között a pápai református teológián a filozófia és teológia tanára, 1951-től 1962 nyaráig a dunántúli egyházkerület levéltárosa. Több középiskolai magyar nyelvtankönyvet,filozófiai és nyelvészeti könyveket is írt. Folyóiratokban számos tanulmánya jelent meg.

A következő nemzedék képviseletében, Dezső fia: TrócsányiZsolt ( Pápa, 1926-Budapest, 1987). Tanulmányait az Eötvös Kollégium tagjaként 1949-ben végezte a budapesti tudományegyetem történelem, latin és levéltár szakán.1956-ban lett a történelemtudomány kandidátusa. Fő kutatási területe Erdély 16-19. sz.-i története volt. 1949-től az Országos Levéltár munkatársa, 1969-től főlevéltárosavolt egészen 1986-ig, nyugalomba vonulásáig. Legismertebb írása, mely a népszerű a Labirintus sorozat részeként jelent meg:„Wesselényi Miklós hűtlenségi pere” (Bp., 1986).

A Trócsányi fivérek jelentős és maradandó alkotásokkal járultak hozzá, hogy nevük az utókor számára fennmaradjon.A„Magyar régiségek és furcsaságok” utószavábanLukácsy Sándor így emlékezett Trócsányi Zoltánra:

„Olykor kaján, olykor groteszk, de mindenkor vidám történetet adott át olvasóinak. Azáltal őrzött meg és adott tovább értékeket, hogy mosolyogva tanított meg mosolyogni”.

Vitányi Ildikó

Feltöltő

Fel