Idén a közel 150 milliárd forintból csaknem 56 érkezik Zemplénbe és a tokaji borvidékre

Jelentős fejlesztési időszak kezdetén vagyunk. Kormányzati támogatással, közel 150 milliárd forintból valósul meg számos beruházás a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program eredményeként a következő két évben az érintett 40 településen, de fejlődik a közös infrastruktúra is.

A 2020 utolsó előtti napján megjelent határozat a célzott pénzügyi támogatás felhasználásának feltételrendszerét foglalja össze. Ennek értelmében idén 55,8 milliárd forintot biztosít a központi költségvetés a fejlesztések megvalósítására, 2022-ben csaknem 63 milliárdot, 2023-ban több, mint 28 milliárdot, 2024-ben pedig 1,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ennek részleteiről kérdeztük Wáberer Györgyöt, a program kormánybiztosát.

Bejelentették a Tokaj-Zemplén fejlesztési program keretében rendelkezésre álló összeget, ami közel 150 milliárd forint és felvázolták a fejlesztések körvonalait. Melyek azok a fő irányvonalak, amelyek meghatározzák a program arculatát?

-Abban hiszek, hogy a régió jövője a jól átgondolt és hatékonyan működtetett idegenforgalomban, az ahhoz kapcsolódó vendéglátásban, a borászaton nyugvó gasztronómiában van. Ebben egyetért velem több mint 40 térségi település polgármestere, a régió meghatározó gazdasági és a kulturális életének szereplői. Zemplénben születtem, itt jártam iskolába, sok szál köt a térséghez. Jól tudom: ezeknek a céloknak a megvalósításához korábban nagyon sok feltétel hiányzott, a program célja pedig éppen az, hogy pótoljuk a hiányokat és a fejlesztésekkel új minőséget hozzunk létre. A közút, a kerékpárút és a dűlőúthálózat fejlesztésével javítjuk a térség természeti, kulturális és borászati kincseinek megközelíthetőségét. A minőségi szálláshelyek bővítésével lehetőséget teremtünk arra, hogy a látogatók több napot töltsenek nálunk, amelynek során megtekintik azokat a látványosságokat, amelyeket szintén a program fejlesztései hoznak létre. A Tokaji bor köré szervezett gasztronómiai élmények kínálatának bővítése és a Tokaji brand márkaerejének növelése hazai és nemzetközi porondon a koncepció meghatározó eleme. Az összesen csaknem 100 kisebb-nagyobb fejlesztés gazdasági hatása együttesen hosszútávra biztosítja a régió fenntartható fejlődését, munkahelyteremtéssel növeli a térség népességmegtartó erejét, visszafordítja az évtizedek óta tapasztalható elvándorlást, és jobb feltételeket kínál az ott élő lakosság számára. A magyar kormány ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében határozatot hozott 2020 utolsó előtti napján a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatás felhasználásának feltételrendszeréről. Ennek értelmében  2021-ben 55,8 milliárd forintot biztosít a fejlesztések megvalósítására, majd 2022-ben csaknem 63 milliárd, 2023-ban több, mint 28 milliárd, 2024-ben pedig 1,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A program megvalósításától azt várom, hogy a Tokaj-Zemplén térség Magyarország – Budapest és a Balaton után – legjelentősebb turisztikai régiójává váljon.

A legjelentősebb részt az összegből az infrastrukturális beruházások teszik ki, azon belül is – ami régóta várat magára – a 37-es számú főút felújítása. Mire elég az erre fordítható, mintegy 50 milliárd forint? Esetleg alacsonyabb rendű utakra is jut forrás?

Ez az összeg elegendő forrást biztosít Tokaj-Zemplén térség közúthálózata legégetőbb problémáinak megoldódására. A 37-es út felújításnak prioritása van a Szerencs-Sátoraljaújhely szakaszon, illetve kiemelt fontosságú a 39-es út Abaújkér-Mezőzombor szakaszának rekonstrukciója. A mellékúthálózat megújítása is szerepel a programban. A közúthálózat átgondolt, jelentős léptékű fejlesztését erősen indokolja, hogy jobban megközelíthetők legyenek a meglévő és a közeljövőben megvalósuló turisztikai látványosságok.

Érezhetően komoly figyelmet fordított a fejlesztést összeállító közösség a kerékpárutak kiépítésére, mi ennek az oka?

A kerékpáros turizmus az egészségturizmus egyik legnépszerűbb ága, amely ugyanakkor rendkívül összetett húzóhatást gyakorol a szolgáltatási szektorra. A bicikli kölcsönzés és javítás mellett a kerékpáros pihenők működtetése, a vendéglátóhelyek, biciklis szállások és programok munkahelyeket teremtenek. A gazdasági szempontok mellett figyelembe vettük, hogy a meseszép zempléni táj különleges varázsát a legjobban kerékpárral lehet felfedezni, hiszen autóval sem az erdők mélyére, sem a szőlőhegyekbe, se a patakpartok közelébe nem jutunk el. Ezért döntöttünk úgy, hogy a turisztikai vonzerőket közvetlenül növelő intézkedések között kiemelten kezeljük annak a 150 kilométer hosszú körpanoráma kerékpárútnak a megvalósítását, amely összekapcsolja a Zempléni- hegység természeti és kulturális adottságait és megteremti a kerékpáros összeköttetést Kassával is.

A fejlesztés ugyancsak érdekes eleme egy – ahogyan fogalmaznak – nemzetközi hatású, az országos borászképzésben is szerepet vállaló egyetem létrehozása az egykori sárospataki Comenius Főiskola hagyományaira alapozva. Első olvasatra meredeknek tűnik az ötlet, hogy egy nehéz helyzetben lévő – jelenlegi – campus belátható időn belül országos, pláne nemzetközi szinten jegyzett egyetem legyen, ám időközben többen is, például a hercegkúti születésű – és csakúgy, mint ön – sárospataki öregdiák dr. Stumpf István egykori miniszter, alkotmánybíró is felajánlotta intézményalapító tapasztalatait, kapcsolatrendszerét a University of Tokaj létrehozásához. Meddig tudnak most eljutni ebből a forrásból? (Stumpf István február 01-től a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos)

A program keretein belül a campus meglévő épületének felújítására áll rendelkezésre forrás. Az épület feltöltése az egyetemi szintű oktatási rendszernek megfelelő tudással az arra szakavatottak feladata lesz. A University of Tokaj speciális, magas szintű tudást adó, de rövid ciklusú képzést fog megvalósítani és egyúttal hozzájárul az idegennyelvi képességek fejlesztéséhez is. A régióban nagy szükség van olyan szakemberekre, akik a külföldről érkező turistákat is tudják fogadni és kiszolgálni.

Több szálloda is épül a tervek szerint a térségben, például Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon. Lesz létjogosultságuk ezeknek?

– A tokaji borvidék látogatottsága messze elmarad a lehetőségektől. A prémium minőségű bor nagy vonzerő, de önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a hazai, vagy külföldi látogatók eljöjjenek hozzánk. Ha nem áll rendelkezésre megfelelő minőségű szálláshely, ahol európai színvonalú szolgáltatásokat vehetnek igénybe, kétszer is meggondolják, hogy vállalják-e az utazást. A vidéki romantika nem pótolja a turisták által megszokott és megkövetelt kényelmi és higiéniás feltételeket, a kedvesség és a jószándék nem helyettesíti a nyelvtudást és a turisztikai látványosságok korrekt ismertetését. Meggyőződésem szerint a tervezett szállodáknak már most is lenne létjogosultsága, ami az építéshez szükséges évek múlásával exponenciálisan növekedni fog. Hazánk harmadik legjelentősebb turisztikai régiója nem valósulhat meg ezek nélkül. A szálláshelyfejlesztés mellett egyébként a minőségi gasztronómiai vendéglátóhelyek kialakítása is elengedhetetlen feltétel. A Tokaj márkával szemben nagy az elvárás. Ezeknek a boroknak a fogyasztása kifinomult gasztronómiai, vendéglátási körülményeket kíván meg, és rendezett települési környezettel együtt gyakorol kimagasló turisztikai vonzerőt.

A tervezett programok közül több régóta megvalósításra váró elképzelés az önkormányzatok részéről, egy részükhöz talán engedélyes terv is van már. Melyek megvalósítása kezdődhet el a legkorábban?

Valóban, számos projektelem jól elő van készítve, néhány már engedélyes tervekkel is rendelkezik, sőt egyes fejlesztésekre már elkészültek kiviteli tervek is. Mégsem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, hiszen a közbeszerzések időigénye, illetve sikeressége, esetleges sikertelensége alapvetően befolyásolhatja a megvalósulások sorrendjét. Én abban bízom, hogy idén nyáron már több jelentős projekt helyszínen megkezdődhet az építkezés és az útfelújítás.

Másfél év múlva – a jelenlegi program végén – mivel lenne elégedett? Milyen állapotban szeretné lezárni ezt a programot?

A programot másfél év múlva nem fogom tudni és nem is lehet lezárni, hiszen a fejlesztés hosszú távra határoz meg célokat és számos projekt reális kivitelezési időtartama is meghaladja ezt az időtávot. Abban azonban erősen bízok, hogy Tokajra, Sárospatakra, Sátoraljaújhelyre tervezett nagyobb beruházások munkálatainak megkezdése mellett további csaknem 40 településen látható nyomai lesznek a fejlesztéseknek, amelyek közül jó néhány be is fejeződik. Abban biztos vagyok, hogy ez a nagy léptékű program felkelti az érdeklődést a régió iránt Magyarországon és külföldön is, és ezáltal egyre inkább központi helyre kerül a turisztikai kínálatok térképén.

Bódisz Attila

Feltöltő

Fel