kategória archívuma

Átadták a megújult Mozit

Átadták a megújult Mozit

A több mint 2 milliárd forintból megújult A Művelődés Háza és Könyvtára épületének jobb szárnyában található Mozi is új erőre kapott a beruházás részeként. Október végén már újra megnyitottak, hivatalos átadását decemberben tartották meg. Patakon a mozi mindig is a közösségi élet egyik fontos színtere volt. Már a régi időkben is nagy örömmel érkeztek ide

700 családot segített az önkormányzat

Több mint 10 éve már, hogy segíti a rászoruló embereket, családokat Sárospatak Város Önkormányzata. A testületi döntés értelmében 2021-ban 700 tartós élelmiszerekből álló csomagot juttattak el még karácsony előtt a lakosokhoz. Sok helyen életkorhoz kötik a támogatást, mi jövedelemhatárokhoz – mondta lapunknak Aros János. A városvezető kiemelte, hogy azért a jövedelmeket veszik figyelembe, mert egy

Szakrendelések elérhetősége a 2021. 12. 27-31-ei héten

Kedves Betegeink! Tájékoztatjuk kedves betegeinket. hogy minden szakrendelésünkön zavartalanul folyik a betegellátás. A járóbeteg szakrendeléseken – ideértve a diagnosztikus ellátásokat is – továbbra is kizárólag telefonon előre egyeztetett időpontban lehet beteget fogadni. Tisztelettel kérjük a lakosságot a szakrendeléseket változatlanul a háziorvossal történő konzultációt követően, a szükséges beutalókkal vegyék igénybe. A szakrendelések az előjegyzett pácienseket és

Projektzáró néptánc bemutató A Művelődés Házában

A Művelődés Háza és Könyvtára tehetségfejlesztő programjának záró előadására került sor december 18-án az intézmény színháztermében. A Szép Erdély …című műsorban Kölcsey Ferenc, Tamási Áron, Wass Albert, Misztótfalusi Kis Miklós, és Nyírő József írásaiból hangzottak el részletek, felcsendült a Szikes Zenekar jóvoltából a kalotaszegi, ördöngösfüzesi, vajdszentiványi felcsíki népzene, s e területek táncaiból készült koreográfiákat, etűdöket

Egy éve indult el a “Mindennapi kenyerünk” kezdeményezés Sárospatakon

Minden nap 10 kilogramm friss kenyér várta a rászorulókat a Sárospatak belvárosában kihelyezett kenyeres ládában. Fazekas András, helyi vállalkozó és felesége voltak a „Mindennapi kenyerünk” nevet viselő gyűjtőláda ötletgazdái és anyagi támogatói az elmúlt egy évben. A jótékonysági kezdeményezés „évfordulóján” Aros János azt mondta: “nem lepte meg akkoriban András ötlete, hiszen Ő volt az, aki

Díjazták a képeslap készítőket

Sárospatak Város Önkormányzata hagyományosan pályázatot hirdetett karácsonyi, újévi üdvözlőlap készítésére. A pályázaton kizárólag a sárospataki köznevelési intézményekben tanuló, vagy óvodai nevelésben részt vevő gyermekek, fiatalok vehettek részt. A díjazott képeslapok galériája: Számtalan alkotás érkezett be a felhívásra, amelyek közül a következő alkotókat díjazta az önkormányzat könyvutalvánnyal, illetve az általuk készített képeslapokkal: I. kategória: óvodás gyermekek

Jó tanuló – jó sportoló fiatalokat ismert el a város

2011-ben is elismerte a tehetséges fiatalokat Sárospatak Város Önkormányzata. Az év utolsó testületi ülésén adták át a Jó tanuló – jó sportoló díjakat. Mint ismert, jó tanuló – jó sportoló díj az alap és középfokú oktatási intézmények azon tanulói részére adományozható, akik a díj átadását megelőző tanévben kiemelkedő sporteredményeik mellett jó tanulmányi átlagot értek el.

Idén is cipős doboz karácsonyra

Százötvenegy, szén-monoxid-érzékelőt tartalmazó, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által megtöltött cipős dobozt adott át az országos tűzoltósági főfelügyelő a Magyar Vöröskereszt képviselőinek december tizennegyedikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A leendő tulajdonosoknak a karitatív szervezet munkatársai juttatják el az ajándékot. Az ajándékok cipős dobozba csomagolásának karácsonyi szokása nem új keletű, évek óta visszatérő momentuma a karácsony

Már a negyedik adventi gyertyát gyújtjuk meg a hétvégén

Adventi koszorú gyertyája gyújtotta be közvetlen környezetét kedden egy siófoki lakásban. A tulajdonos gyors reagálásának köszönhetően nem történt nagyobb baj, mivel a kezdetleges tüzet még el tudta oltani. A téli időszak egyik legjellemzőbb veszélyforrása az otthonokban keletkezett tűz. Az évnek ebben a szakaszában folyamatosan üzemelnek a tüzelő-fűtő berendezések, megjelennek a különböző – éghető anyagokból készített

Fel