kategória archívuma

“Ki a világot dallal járja…” 98 évvel ezelőtt született Béres Ferenc

“Ki a világot dallal járja…” 98 évvel ezelőtt született Béres Ferenc

Béres Ferenc énekművész sokszor megfordult a pataki Rákóczi-vár falai között. 1969-ben filmforgatás közben, a Vörös-torony tetején megörökített pillanatot a Rákóczi Múzeum Fotótára őrzi. A képet Janó Ákos készítette. Béres Ferenc 1922.december 3-án, az abaúji kis faluban, Gagybátorban született,szerény jövedelmű, népes családban. Szüleitől örökölte jó énekhangját. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte el, képességei már ekkor megmutatkoztak.1934

Vigyázzunk egymásra a Postán is !

November 26.-tól a postahelyeken országosan bevezetésre került az az ismételt eljárási rend, mely szerint csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben ahány kezelőablak működik. Sárospatak posta ügyféltéri adottsága lehetővé teszi, hogy az előtéri részben, a meghatározott járványügyi szabályokat betartva várakozzanak az ügyfelek. A biztonságos távolságtartás mellett maximum 5 fő tartózkodhat az előtérben. A hideg időre való

Hagyomány és jövő – településfejlesztés és településtörténet

Az Univeritas Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap pályázata támogatásával (NEAE-KP-1-2020/1-000085) szakmai előadásokat tartott települési vezetők számára helytörténeti kutatások jó példáit bemutatva, a módszertani alapvetésekre fókuszálva. A COVID-járvány szinte teljesen átírta a program megvalósításával kapcsolatos terveinket. Szerettük volna, ha nyolc településen a képviselőtestületek tagjainak, kulturális, valamint oktatási intézmények vezetőinek, illetve munkatársainak részvételével szakmai délutánok keretén belül

Tanítók Napja Sárospatakon

Az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campusa (EKE SCC) és a Magyar Bábjátékos Egyesület (MBE) november 25-én pótolta a tavasszal elmaradt “Tanítók Napja” rendezvényét, amelynek témája összművészeti tanácskozás volt BEVEZETÉS AZ ÖSSZMŰVÉSZETEK ALKALMAZÁSÁRA A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN címmel. A rendhagyó konferencia időpontjában előre rögzített felvételek formájában tekinthették meg az érdeklődők az előadásokat. Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő

Megújult utak – jövőre is folytatódik a munka számos utcában

Évente 5-6 saját fenntartású utat újított meg Sárospatak Város Önkormányzata az elmúlt években, az utóbbi hetekben pedig szinte egymást érték az építőbrigádok a városban. A már sokat emlegetett szennyvízberuházás zárása hamarosan megtörténik, de egyik feltétele és követelménye az is, hogy valamennyi a beruházás által érintett utcában megtörténjen az utak helyreállítása. Eredetileg  – a korábbi gázberuházáshoz

Testületi döntések bérlakásokról, önkormányzati társaság működéséről

Húsz napirendi pont volt az októberi nyílt ülésen, míg a zárt napirendek között döntöttek a képviselők a Szent Erzsébet-díj adományozásáról is, azonban a koronavírus miatt ennek átadása egyelőre bizonytalan. Szintén a vírus miatt egy ideig nem lesz testületi ülés. Önkormányzatunk nagyjából 150 ingatlannal rendelkezik, ezek között vannak üzleti célúak és lakóingatlanok is. Utóbbiakat érinti majd

390 esztendeje választották I. Rákóczi Györgyöt Erdély fejedelmévé

Bethlen Gábort halála után második felesége, Brandenburgi Katalin követte Erdély fejedelmi székében. Rövid uralkodását pártviszályok jellemezték. Két részre szakadt az ország, a fejedelemasszonyt támogatva, illetve ellenében. Az ellen oldalt Bethlen István vezette, hívei között Zólyomi Dávid és ifjabb Bethlen István is ott volt. Amikor a Brandenburgi Katalin és Bethlen István közötti viszálykodások rendezésére 1630. szeptember

Kezdődik az önkormányzat által biztosított élelmiszercsomagok kiosztása

HIRDETMÉNY Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2020. október 30. napján tartott ülésén döntött arról, hogy 800 fő leginkább rászoruló sárospataki lakosnak, tartós élelmiszerekből álló, 2.500,- Ft/fő értékű élelmiszercsomagot biztosít. A rászorultság megállapítására vonatkozó jövedelemhatár, egyedül élő esetén 90.000,- Ft, családos esetét 55.000,- Ft/fő. A rászorultság megállapításához feltétlenül hozzák magukkal a jövedelmet igazoló dokumentumokat, a személyazonosító igazolványt

150 milliárd Tokaj-Zemplén térség fejlesztésére

A kormány elfogadta a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Programot, a 2020. november 11-i Magyar Közlönyben megjelentek szerint, a fejlesztésekre közel 150 milliárd forint áll rendelkezésre. A Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány úgy döntött, hogy a program előkészítésére és megvalósításáért Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke felel. A

Fel