Ifjú pataki hegedűművészt támogat a MOL Alapítvány

Tehetséges pataki fiatal is részese 2020-ban a MOL Tehetségtámogató Programnak, Művészet-tudomány kategóriában – olvasható a társaság internetes oldalán.
Ahogy írják, 2020-ban 202 pályázat érkezett be felhívásukra. A pályázatokat szakértő zsűri értékelte, a végső döntést a MOL Alapítvány kuratóriuma hozta meg. A pályázat elbírálásánál az eddig elért eredményeket, valamint a rászorultságot vették figyelembe. Összesen 52 fiatal nyerte el az alapítvány támogatását több mint 16 millió forint értékben.
Az idei nyertesek között van többek között a tízéves sárospataki Téglás Botond hegedűs és a nagykanizsai Orff Ütőegyüttes. A pályázatokat eszközvásárlásra, útiköltség támogatásra és egyéb, a pályafutást segítő költségekre lehetett benyújtani.
A zsűri tagjai voltak Devich Márton a Bartók Rádió igazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuális nevelés tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs, a Gödöllői Református Líceum Gimnáziuma matematika-fizika szakos tanára, népzenész.
A MOL továbbra is segíti a 18. életévüket már betöltött, de eredményes pályafutást folytató korábbi pályázóit a Tehetségtámogató Klasszis program keretében.
Ebben a kategóriában 7 pályázó nyert el 2,7 millió forintot.
A MOL Alapítvány 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítették.
Egyébként 2019-ben is felfigyelt az Alapítvány egy fiatal patakira, akkor egy fotóst, Füssi-Nagy Regőt is támogatott a MOL Alapítvány, számára egy új objektív vásárlását biztosították.
Feltöltő

Fel