A Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) idén számlára gyűjt karácsonyi pénzadományt rászoruló kárpátaljai gyermekes magyar családok megsegítésére. A híradásokból bizonyára mindenki tudja, hogy milyen drámai a helyzet napjainkban Ukrajnában, ezen belül Kárpátalján. Az ott élő magyar kisebbség naponta szenved el különböző atrocitásokat. Egyesületünk évek óta gyűjt év végén pénzadományt kárpátaljai, azon belül beregdédai rászoruló gyermekes magyar családok megsegítésére.
Az idei gyűjtésünket a koronavírus-világjárvány jelentősen befolyásolja. Ugyanis a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet és az ennek nyomán bevezetett védekezési, szigorító intézkedések következtében tilos rendezvényeket, gyűléseket tartani. Ebben a helyzetben elmaradnak a karácsonyi rendezvények is, ahol a korábbi években tagjaink gyűjtőládákkal keresték meg a résztvevőket. A járványhelyzetben az adománygyűjtés egyéb hagyományos formái is kockázatosnak tűnnek. Egyesületünk azonban ebben a helyzetben is szeretne segítséget nyújtani nélkülöző kárpátaljai testvéreinknek. Közösségünk tevékenységei közül ez nyúlik vissza a legrégebbre és ezt a szép, nemes hagyományt az idén sem kívánjuk megszakítani.
A járványhelyzetre való tekintettel felajánlásaikat ezúttal az egyesület számlájára várjuk.
A közlemény rovatba kérjük ezt írják be: adomány Kárpátaljára.
Számlaszám: 11734169-20014184
Számla elnevezése: Sárospataki Wass Albert Kör
A járványhelyzetre és az esetleges határzárra tekintettel ezúttal kivételesen nem személyesen adjuk át az összegyűlt adományt, hanem év végén átutalás útján juttatjuk célba azt. Erről már egyeztettünk Levcsenkó Róbert atyával, aki a Beregdédai Görögkatolikus Egyházközség képviseletében fogadja majd az adományt.
Segítsen, hogy segíthessünk!
Mindenki segítségére számítunk!
Mindenki segítségét köszönjük!
„Töretlen hittel ember és magyar”
(Képünk a tavalyi adományátadás alkalmával készült.)
Sárospataki Wass Albert Kör Elnöksége