Erős pozicionálás mellett erősödhet a turizmus

A Kormány megtárgyalta és elfogadta a turisztikai térségekről szóló rendeletet, amely konkrét lehatárolással együtt határozza meg Magyarország turisztikai térségeit – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség internetes oldalán.

A térségek kijelölésével a cél a turisztikai feladatok ellátásnak hatékonyabbá tétele, jól kommunikálható és körülhatárolható fogadóterületek létrehozása, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 (NTS2030) céljaival összhangban. A 11 kijelölt turisztikai térség között szerepel „Tokaj és Nyíregyháza turisztikai térség”.

Könnyid László

A témában tartott sajtótájékoztatón Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta: a turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett, mostantól új szemléletmód érvényesül. Ezt tükrözi az is, hogy a térségek neveiből kikerült a „kiemelt” és a „fejlesztési” szó. Az eddigi fejlesztésközpontú szemlélet mellett a fókusz az értékesítésre és a marketingre helyeződik át, eszerint szeretné az MTÜ a térségeket a belföldi és a külföldi piacokon is versenybe hozni.

Folytatnunk kell a megkezdett munkát, újabb szintet kell lépnünk – mondta Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője. Dr. Hörcsik Richárd a turisztikai térségekről szóló rendelet okán elmondta, a turizmus a magyar gazdaság, benne észak-Magyarország húzóágazata, amit tovább kell fejleszteni és azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb úti cél a régióban.

A politikus kiemelte, Tokaj térsége olyan értékekkel rendelkezik, amelyek előtt az UNESCO is „megemelte a kalapját”, hiszen idén már 18 éve annak, hogy világörökségi cím birtokosa a világ első zárt borvidéke. Azonban az akkori besorolás is jelzésértékű, hiszen „kultúrtáj” kategóriában érdemelte ki a régió a világörökségi címet. Ez a „kultúrtáj” besorolás nem csak a múltat jelenti, a jövőnket és a fejlesztési irányokat is meghatározza.

Tokaj-Hegyalja nem csak bor, hanem történelmi, kulturális, vallási, épített, természeti örökségek sorából tevődik össze – jegyezte meg Dr. Hörcsik Richárd. Számos, történelmileg is fontos várunk van – a legtöbb felújítása folyamatban is van – rengeteg más épített örökséggel rendelkezünk, a vallási területen elég, ha csak Szent Erzsébetre vagy Lorántffy Zsuzsannára gondolunk és szerencsére a büszkeségek sorát sokáig lehetne sorolni.

Most az a legfontosabb, hogy együttműködjenek a települések a kormányzati szervezetekkel, mindazokkal, melyek a térségünk számára a fejlesztési lehetőségeket biztosítani tudják. Mi tudjuk és látjuk, hogy milyen lehetőségeink vannak, ehhez rövid időn belül jelentős források is lesznek és nagyon fontos az is, hogy kellően hatékony marketing eszközökkel tudassuk is a világgal, hogy miért érdemes Tokaj-Hegyaljára látogatni.

Egyre fontosabb napjaink turistája számára az aktív kikapcsolódás, a hegyeinkkel, kerékpárútjainkkal, a Bodroggal jobb helyet nem is találhatnának maguknak a sportos pihenésre vágyók – mondta a képviselő.

Dr. Hörcsik Richárd szerint miután több előkészített projektötlet van az önkormányzatok és vállalkozások zsebein, egy nagyon komoly összehangolt munkára lesz szükség a következőkben, hogy egységesen, egymásra épülő fejlesztések valósuljanak meg, olyanok, melyek nem csak egy-egy napra, hanem akár egy egész hétre is Tokaj-Hegyalján tartják a turistákat.

Feltöltő

Fel