Sikeres 10 esztendő…

Tíz évvel ezelőtt, 2010. szeptember 14-én került átadásra Sárospatak város ÉMOP-4.3.1/2F-2008-0223. számú pályázatának keretében felújított és kibővített 300 férőhelyes intézménye, a Carolina Óvoda és Bölcsőde. Egy nagyszabású rendezvénnyel minden évben megünnepeljük ezt a „szülinapot”. Intézmény azóta is folyamatosan épül, szépül és fejlődik, mindannyiunk nagy – nagy örömére – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes az intézmény vezetője.

Az eltelt évek eredményeire büszkék vagyunk. Gyönyörű játszóudvart, parkot, előkertet alakítottunk ki az épület köré. A szülők és az alapítványunk támogatásával 4 db hatalmas, nagy értékű udvari fajátékot vásároltunk. 2013. tavaszán – az egészségmegőrzés érdekében – 20 nm-es SÓSZOBÁT alakítottunk ki. Szintén 2013-ban és 2015-ben, saját erőből és szülői segítséggel az épület földszinti helyiségeiben a régi faablakokat műanyag nyílászárókra cseréltük. 2014-ben, KEOP-os pályázatnak köszönhetően napkollektor került az épület déli szárnyának tetőszerkezetére. 2017-ben a földszinten felújítottuk a gyermekmosdókat és öltözőket. Nyertes pályázaton interaktív táblához és14 db laptophoz jutottunk, melyekkel elkezdjük bevezetni a gyermekeket az informatika világába. Szintén pályázatból (2017-ben) OVI-FOCI pályával gazdagodtunk, mely jól szolgálja a gyermekek mozgásigényének kielégítését és a sport megszerettetését. Magas színvonalú óvodai nevelést tesznek lehetővé az intézményben fellelhető korszerű eszközök és felszerelések. Ezek jól szolgálják a kisgyermekek színvonalas nevelését, fejlesztését. Az elmúlt 10 évben sok-sok gyermek számára nyújtottunk élményekben gazdag, vidám óvodai éveket. Közülük több mint 700-an kerültek sikeres előkészítés után az iskolákba.
Városunkban, az óvodás gyermekek száma minimális mértékben csökkent, így jelenleg 10 csoporttal működünk. Az óvodapedagógusaink, bölcsődei kisgyermeknevelőink és az oktató-nevelő munkát segítő dolgozóink nagy többsége fiatal, aktív munkaerő, hisz az eltelt 10 évben generációváltás történt intézményünkben.
A megelőző időszakban a bölcsődei gondozás iránti igény növekedést mutatott, ezért a meglévő 24 férőhelyünket – új bölcsődei csoport kialakításával – 2016-ban 36-ra megnöveltük. 2018. nyarán, a TOP-1.4.1-15 számú bölcsődei infrastruktúra-fejlesztése c. pályázatunk keretében a meglévő 2 csoportunkat fejlesztettük, korszerűsítettük.
A beruházások eredményeképpen hasonlóan korszerű, jó felszereltségű óvodai és bölcsődei csoportok fogadják Sárospatak és térségének kisgyermekeit.
Mindez az elmúlt 10 év eredménye, melyhez köszönjük dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő úr, Aros János polgármester úr, Sárospatak Város Képviselő-Testülete, valamint egyéb szervezetek, szülők és alapítványunk segítő támogatását!
Bízunk abban, és mindent megteszünk azért, hogy közös összefogással, az elkövetkezendő években is folytatódjon ez a fejlődés! Az intézmény tovább gyarapodjon, bővüljön, szépüljön, és a jövőben is családias környezetet, magas szintű nevelést biztosítson az idejáró kisgyermekeknek!

… és most következzenek az Évindító rendezvényünk képei!

Feltöltő

Fel