Lélegeztetőgéppel gazdagodott a Sárospataki Rendelőintézet a Weinberg jóvoltából

A vállalat a társadalmi szerepvállalás jegyében egy közel 10 millió forint értékű géppel járult hozzá az intézmény egynapos sebészeti osztályának hatékonyabb működéséhez.

A Weinberg’93 Kft. közel 10 millió forint értékű lélegeztető-altatógépet adományozott a Sárospataki Rendelőintézet számára. A helyi érdekeltségű és központú acélszerkezetgyártó vállalkozás mindig is kiemelt küldetésének tekintette a társadalmi felelősségvállalást és a közösségi célok támogatását.

A nagy értékű lélegeztetőgép átadóünnepségén Derczó István, a Weinberg’93 ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a térségben meghatározó vállalkozásként szívügyüknek tekintik, hogy segítséget nyújtsanak a helyi egészségügyi intézménynek. Hozzátette azt is: „Ez az egyedi járványügyi helyzet arra késztetett bennünket, hogy lehetőséget és segítséget nyújtsunk a körzetben élő lakosok számára ezzel a lélegeztetőgéppel. A felajánlásunk után az intézményvezetővel egyeztetve kiderült számunkra, hogy ez a gép a vírushelyzettől függetlenül is hiánycikk volt a rendelőintézetben, és a napi műtétekhez kapcsolódóan tervben volt egy ilyen funkciókat kielégítő gép beszerzése. Nagy örömünkre szolgál, hogy ennyivel is hozzájárulhatunk az intézmény gördülékenyebb működéséhez és az ellátás magasabb színvonalához.”

Az eseményen Bereiné dr. Jakab Beáta, az intézmény vezetője kifejtette, hogy a rendelőintézet, és különösen az egynapos sebészeti osztály számára óriási segítséget jelent a Weinberg’93 Kft. által adományozott gép, amelyet már be is üzemeltek. Megjegyezte azt is, hogy a tavalyi év során több mint 900 beteget műtöttek meg az egynapos sebészeti ellátás keretén belül.

„Ez a felajánlás hatalmas segítség a térség lakosainak, hiszen lehetővé válik számukra, hogy a lakóhelyükhöz közel végrehajthatók legyenek a műtétek, amelyek után az otthonukban tudnak gyógyulni. Az új lélegeztető-altatógép nagy előrelépést jelent a műtéti ellátás és az egészségügyi szolgáltatás bővítésében is” – tette hozzá az intézményvezető.

Jó látni, hogy a pataki vállalkozások nyitottak és törődnek az itt élőkkel – mondta Aros János. Sárospatak polgármestere emlékeztetett, hogy korábban egy külön bankszámlán már gyűjtöttek pénzt a koronavírussal kapcsolatos költségekre, az ott összegyűlt összegből mások mellett ózongenerátort és egy mobil ultrahangot vásároltak. Most a Weinberg segítségével nem csak a Rendelőnk ellátási színvonala-képessége emelkedett, hanem a hitünk is abban, hogy még mindig vannak jó szándékú emberek.

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormányzati intézkedések mellett országosan megmutatkozott, hogy erősek a helyi összefogások is és ebből a sorból szerencsére Sárospatak sem maradt ki. Köszönet a támogatóknak, hogy szívügyük a helyi egészségügy!

(Forrás: magyarépítők.hu, Hegyalja TV, fotó: Nagy Mihály)

Feltöltő

Fel