Kezdődhet a Kassai utca felújítása

Hosszas előkészítést követően a következő napokban már elkezdődhet a Kassai utca felújítása.

A július 13-án megtartott rendkívüli képviselőtestületi ülésen hirdettek eredményt arról a pályázatról, amely a felújítás alapját jelenti. Sikora Attila azt mondta, az utca felújítására már korábban rendelkeztek kiviteli tervekkel, az idei évre a forrást is sikerült biztosítaniuk. A felújítás két részből áll: elsőként a régi ivóvízvezeték cseréjét kell megoldani, ezt követheti majd az utca teljes aszfaltozása.

Az ivóvízrendszer cseréjét a Zempléni Vízmű Kft. nyerte el pályázat útján, a munkaterület átadása napokon belül megtörténik. Ahogy a szakemberek elvégzik a vízrendszer átépítését, következhet az aszfaltozás. A két feladat elvégzésére közel 90 millió forintot tud biztosítani a város.

Az alpolgármester hozzátette, a beruházás várhatóan nyár végére, ősz elejére készül majd.

Jelenleg nagy terhelést kap ez az utca is, hiszen a Herceg utca felújítása és lezárása miatt a Határ és Kassai utcák viszik el a forgalom nagy részét.

Feltöltő

Fel