„Sárospatakon nagyon sok jó ember él” – zárult az ételosztás

Az új típusú koronavírus járvány miatt a tervezettnél két héttel korábban ért véget az idei sárospataki ételosztás, amely során a jótékony vállalkozók, egyházi- és civil szervezetek várták minden szombat délben a helyi piacon a rászorulókat. A piac bezárt, Magyarországon kijárási korlátozás lépett életbe, a járvány miatt pedig egyébként sem tanácsos nagyobb tömegnek egy helyen összegyűlnie.

Alkalmanként nyolcvan adag étel is elfogy.

Az egyik fő szervezővel, Kövér Zsolt cukrászmesterrel, református presbiterrel összegeztük a programot. Mint elmondta, maga az ételosztás már több mint tízéves múltra tekint vissza Sárospatakon. Eleinte a polgárőrök, valamint a vadásztársaságok tagjai vendégelték meg a város nehezebb sorsú lakóit. Kiemelte: Sárospatakon a klasszikus hajléktalanság nem nagyon tapasztalható, ezért is nem kimondottan őket célozták meg, hanem azokat, akiknek ugyan van hol álomra hajtani a fejüket, de ritkán tehetik meg, hogy meleg étel kerüljön az asztalra. Nem is akármilyen minőségű, a kiosztott ételek többsége akár éttermekben is felszolgálható lenne – közölte. Felidézte azt is, hogy eleinte csupán néhányan jelentek meg az ételosztáson, ám idővel egyre többen álltak sorba a finom falatokért, olykor már családok is részt vesznek az alkalmakon. Ma már alkalmanként akár nyolcvan adag étel is elfogy. Kövér Zsolt szerint mindez annak köszönhető, hogy azok az emberek, akik vállalják, hogy megvendégelik a rászorulókat, soha nem éreztették: az hogy az asztal két oldalán állnak, egyben valamiféle különbözőséget jelentene közöttük, éppen ezért egy nagyon jó légkör alakult ki az idők folyamán. Az ételosztás szervezői, valamint azok, akik részesülnek ezekből az adományokból a hétköznapokban is ismerősként köszöntik egymást az utcán, amikor találkoznak – tette hozzá a cukrászmester.

Januártól-áprilisig

Évről-évre bővül azoknak a közösségeknek a köre is, akik egy-egy hétvégén vállalják az ételosztást. Kövér Zsolt szerint mára önjáróvá vált a szervezés, hiszen jelentkező van elég gyakorlatilag az időpontokat kell egyeztetni. Hivatalosan január elejétől március végéig tart az ételosztás, de a szervező szerint akár április közepéig is lett volna olyan cég, vállalkozás, civil-, vagy egyházi szervezet, valamint intézmény, amely részt vállal a rászorulók támogatásában. Mint kiderült, azért ezt az időszakot öleli fel a civil- és egyházi kezdeményezésre létrejött akció, mert karácsony előtt egyébként is sok pénz- és ételadomány érkezik a nehéz sorsú embereknek, de a tél hosszú – mondta. Azt is figyelembe vették, hogy hétköznapokon más módon kapnak meleg ételt a rászorulók, a szombati napot pedig azért jelölték ki, mert az ételosztást vállalók között több egyházi közösség is van és vasárnap nehezen tudták volna összeegyeztetni az istentiszteletet és az ételosztást, ugyanis mindkettő érinti a déli órákat.

A szervező köszönetet mondott a piac tulajdonosának, a város önkormányzatának, valamint az üzemeltetőnek és a munkatársaknak, akik túlórát vállalnak annak érdekében, hogy minden szombaton ki lehessen osztani az ételt, ami körülbelül egy órát vesz igénybe.

Arra a kérdésre, hogy vajon mire lehet visszavezetni azt, hogy Patakon ilyen sokan vesznek részt a jótékony akcióban Kövér Zsolt úgy véli: a városban nagyon sok jó ember él. Bár ezt soha nem említi meg, de mindenki tudja, hogy ő az, aki szinte minden alkalommal megjelenik és általában visz egy tálca süteményt is. Amikor ezt firtatják, csak annyit válaszol: ahová nem jut meleg étel az asztalra, sütemény még ritkábban.

A sárospatakiak önzetlensége továbbra is példaértékű – ezt már Aros János mondta. A polgármester szerint a legfontosabb eredménye az ételosztásnak két irányból összegezhető. Első a segítség a rászorulóknak, akik hosszú heteken keresztül számíthattak frissen készült ételre és süteményre – ez nagy segítség volt számukra. A második gondolat pedig csak az lehet, hogy valóban rengeteg segíteni, tenni akaró civil vagy egyházi szervezet és vállalkozó van a városban. Velük együtt lehetett eredményes ez a pataki segítségnyújtás.

Bódisz Attila

 

Feltöltő

Fel