Putnok után most Sárospatakra érkezett a „Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Öröksége” című vándorkiállítás, ami két héten keresztül várja a látogatókat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában.
Március 2-án második állomásához érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár vándorkiállítása. Ez, a megye kincseit felvonultató gyűjtemény április végéig nyolc helyszínre látogat el, hogy megismertesse a fiatalokkal a térség kulturális értékeit. Putnok után ezúttal Sárospatak ad otthont a tárlatnak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár – a szervezet 2013-as megalakulása óta – a térség arculatformáló és identitásőrző elemeinek gyűjtőhelyévé vált. A körülöttünk lévő értékek megismertetésén, továbbörökítésén, megőrzésén túl a közösségi művelődés szellemisége jegyében az értéktár mozgalom jelentősége és célja a különböző generációk megerősítésében rajzolódik ki.
Bánné dr. Gál Boglárka azt mondta megnyitó beszédében, hogy országosan is az elsők között alakult meg a megyei értéktár, melynek 8 kategóriában ma már több száz értéke van melyekre mindannyian büszkék lehetünk.
Ez a tárlat azért is kiemelkedő, mert sok esetben még a helyben élők sem tudják milyen értékek vannak a saját településükön vagy éppen a szomszédos falvakban, városokban – mondta Császár Erika. A tanárnő a helyi és megyei értékekből valamint a hungarikumokból tucatnyi fiatalt készített fel. Ő az egyedüli a megyében, akinek két olyan csapata is volt, amelynek tagjai országos döntőben képviselték megyénket. Mindkét esetben komoly tudásról adtak számot a pataki fiatalok.
A kiállítás az Agrárminisztérium „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására” elnevezésű pályázatának keretein belül valósul meg.