Farsangi játszóház és táncház A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében

Farsangi játszóházat és táncházat szervezett A Művelődés Háza és Könyvtára február 22-re.. Több olyan ünnep is van az évben, aminek hagyományait az intézmény munkatársai igyekeznek a gyermekekkel, fiatalokkal megismertetni, így minden évben, farsang végén kézműves játszóházzal és táncházzal várják az érdeklődőket.

Idén a Farkas Ferenc AMI táncépülete adott helyet a rendezvénynek, amelyen több korosztály – óvodások, általános iskolások és néhány középiskolás – vett részt. A foglalkozáson kétféle bohóc fejet, különböző farsangi szemüvegeket – bőrből, textilből, papírból – és fa dobókockákat, valamint sárközi homlokbársonyt lehetett készíteni, az intézmény munkatársainak irányításával. A gyerekek közösen alkották meg a telet jelképező kiszebábot, majd felöltöztetve, énekkel kikísérték az udvarra, s ott el is égették. A délután ezen része mindig nagyon népszerű a gyerekek körében, így volt ez most is. A táncházban, a Szikes Zenekar muzsikájára több tájegység tánca és több táncos játék is sorra került, s a résztvevő gyermekek farsangi fánkot , és hagymás zsíros kenyeret is kóstolhattak.
A táncház a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.

Darmos István

Feltöltő

Fel