Meleget vitt a rászorulók otthonába Mága Zoltán sárospataki jótékonysági koncertje

Hátrányos helyzetű gyermekekért, nagycsaládosokért és idősekért, a téli tüzelőanyag biztosításáért szólalt meg Mága Zoltán, Mindszenty-díjjal kitüntetett művész hegedűje a 100 templomi jótékonysági koncertsorozat keretében a Sárospataki Református templomban.

“Ha emberek keze összeér, ott mindig nagy dolgok történnek. Lehet belőle barátság és lehet belőle imádság is. Tegyük meg azt, amit megtehetünk azokért, akik önmagukért kevesebbet tudnak tenni.”  Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a közönséget Dr. Fodor Ferenc, a Sárospataki Református Egyházközösség lelkipásztora.

Mága Zoltán, Liszt-díjas hegedűművész jótékonysági koncertsorozata hatalmas energiákat mozdított meg országszerte, így Sárospatakon is zsúfolásig megtelt a református templom.

Kevés boldogabb pillanat lehet egy polgármester életében vagy bárki életében, amikor azt látja, hogy egy nemes cél érdekében ennyien összegyűlnek” – kezdte beszédét Aros János, Sárospatak polgármestere, aki köszönetét fejezte ki elsősorban Mága Zoltánnak, mégpedig azért, hogy az energiáját jó célokra fordítja és amellett, hogy világszerte a legrangosabb koncerttermekben és arénákban játszik, vállalta, hogy az ország száz templomában ingyenes hangversenyt ad.

Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Kamarazenekar koncertje ezúttal a sárospataki Emberekért szólt. Azokért, akik hátrányos helyzetben vannak és azokért, akik segítenek nekik. Az összegyűlt adományból a Sárospataki Református Egyházközösség Alapítványa szeretné felkészíteni a rászoruló családokat, gyermekeket és időseket a télre, méghozzá úgy, hogy biztosítja számukra a tüzelőanyagot. A hegedűművész meleget vitt a sárospataki emberek szívébe és az otthonokba is, a közönség pedig ezt hatalmas ovációval köszönte meg. Ahogy az este különleges pillanataként a szeretet hegedűse a tehetségeknek is lehetőséget adott arra, hogy megmutassák tudásukat. A Virtuózok tehetségkutató verseny győztese, Sándor Zoltán mellett egy tehetséges sárospataki kisfiú, a 9 éves Téglás Botond kapott lehetőséget, hogy több mint ezer ember előtt játsszon. Mága Zoltán mindig kiemelten fontosnak tartotta a tehetséges ifjak támogatását, tervei között szerepel – többek között – egy olyan iskola megalapítása, ahol az ország minden tájáról érkező tehetséges gyermekek tanulhatnak, tekintet nélkül származásra vagy anyagi háttérre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelten támogatja Mága Zoltán 100 templomi jótékonysági koncertsorozatát.

Cikk és fotók forrása: Mága Zoltán hegedűművész hivatalos oldala.

Feltöltő

Fel