Díjátadó volt Sárospatak polgármestere a Virágos Magyarország versenyen

Idén először már nem csak egy országos díjátadón értékelik a Virágos Magyarország versenyben részt vevő településeket, hanem első körben területi szinten mérkőzhetnek meg a városok és falvak. Egy-egy díjátadón három megyéből pályázó településeket értékelik.

Nyíregyházán tartották azt a területi döntőt, amelyen Sárospatak is érdekelt volt. Díjat viszont nem kapott a város. Ennek az oka egyszerű, 2018-ban Sárospatak megkapta az Aranyfa díjat! Ez azt jelenti, hogy három éven keresztül nem kell neveznie, automatikusan megkapja a legmagasabb pontszámot a zsűritől, tekintettel arra, hogy a verseny alapítása óta folyamatosan magas szinten felelt meg az elvárásoknak. E mellett Sárospatak város polgármesterét díjátadásra kérték fel. A Magyar Kertépítők Országos Szövetségének díját adta át Aros János Nyíri Tibornak, Szerencs polgármesterének.

Az országos eredményhirdetés október elején lesz Budapesten. 2020-ban pedig várhatóan Sárospatakon rendezik meg a regionális díjátadót.

Feltöltő

Fel