A Kultúra Magyar Városában valódi partnerekre talált a Zempléni Fesztivál

Közel harminc éve, hogy Észak-Magyarország legnagyobb komolyzenei fesztiválja a Zempléni Fesztivál. A kilencvenes évek elején indult zenei programsorozat ezreket vonz Zemplén és Hegyalja térségébe.

Idén augusztus 9 és 18-a között több mint hatvan programmal várta a helyieket és az idei érkező vendégeket a Zempléni Fesztivál. A minőség és a változatos gyönyörű helyszínek továbbra is garancia mindenki számára, hogy egy tartalmas programon vehet részt. A nyitókoncert, akárcsak a záró hagyományosan a sárospataki Rákóczi-várban volt, a kettő között pedig minden napra jutott zene élmény a vendégeknek. Kassától, Mádon, Sárospatakon keresztül Hercegkút, Tolcsva és Baskó is szerepet kapott az idei évben számos más térségbeli település mellett.

Örömteli, hogy városunk évek óta központja a Zempléni Fesztiválnak, nem csak a koncertekkel, hanem azzal is, hogy a fesztivál vezetői, szervezői is Patakon találták meg méltó helyüket – mondta Aros János. Sárospatak polgármestere kiemelte, a történelmi városban ilyenkor már nem lehet szálláshelyet foglalni, hiszen innen minden programot pár tíz kilométeren belül elérnek, a köztes időben pedig annyi látványosság és kikapcsolódási lehetőség van a turisták számára, amivel tartalmas napokat tudnak eltölteni Sárospatakon. Érezzük a fesztivál pozitív hatását minden szintéren. Nem csak a szálláshelyek, az éttermek, a Rákóczi-vár, a Nagykönyvtár és a Tengerszem meg a többi látványosság is kiemelt szerepet kap az ide érkezők körében, hiszen van mit megtekinteniük. Esténként, ha más nem, idén a Képtárnál a Sárospataki Borterasz rendezvényeit is látogathatták, ahol a helyi és hercegkúti borászok közös standokon kínálták kiváló boraikat a fesztivál által biztosított esti jazz koncertek mellé. Azt gondolom, hogy Sárospatak számára akár anyagiakban, akár erkölcsiekben is fontos rendezvény a Zempléni Fesztivál, mert a városhoz, Zemplénhez, Hegyaljához méltó programsorozat házigazdái lehetünk – tette hozzá Aros János. Úgy látom továbbra is igaz a mondás, amit egy fiatal házaspártól hallottam néhány éve: „ha július, akkor Balaton, ha augusztus, akkor Sárospatak, Zempléni Fesztivál.”

Minőségi zene, minőségi környezet, minőségi vendégek jellemzik a Zempléni Fesztivált, a festői környezet, a világörökségi helyszínek feltették térségünket a kulturális térképre – mondta Dr. Hörcsik Richárd. A 27 Tokaj-Hegyaljához tartozó település egységesen lehet büszke a rendezvényre, ami rengeteg turistát vonz a térségbe. Együttműködés is a kultúra szereplői, a helyiek, a döntéshozók között, hiszen elvitathatatlan, hogy a Zempléni Fesztivál felhívta a figyelmet arra is, hogy hiányosak a turisztikai infrastruktúrák – mondta Hörcsik Richárd. A kormány azonban látva a fesztivál valódi értékét és hatását a térségre, támogatta a fejlesztéseket. Elég, ha a Fesztiválkatlanra gondolunk, vagy arra, hogy értékes kastélyok /pl. Tolcsva, Füzérradvány/ közösségi terek, egyházi intézmények, akár templomok újultak meg az elmúlt években, azon helyszínek, amelyek különlegessé teszik a fesztivált – tette hozzá az országgyűlési képviselő. Ez a különlegesség pedig évről-évre egyre több turistát vonz Hegyaljára. Sárospatak központi szerepet játszik a Zempléni Fesztivál életében, már a nyitó koncerttel egy olyan alapot ad évről-évre a rendezvénynek, ami jelzésértékű. Történelmi környezetben, hazánk egyik vezető zenekarának színvonalas produkciójára teltházas közönség kíváncsi. Minden éven van egy-egy programcsomag, ami valamely évfordulóhoz kapcsolódik, így idén a Rákóczi Emlékévben több program is a fejedelem előtt tisztelgett. Nagyszerű dolog ez, hiszen a szervezők részéről is erőteljesen érezhető a szándék arra, hogy kifejezzék tiszteletüket az iránt a helyszín iránt, ahová már ők is hazajárnak, otthon lehetnek, mint tiszteletbeli Zempléniek – mondta Dr. Hörcsik Richárd.

Jó irányba fejlődött az idei fesztivál is – mondta Turjányi Miklós, nem titkolva, hogy minden évben a költségvetés tervezése a legnehezebb feladatuk. Köszönhetően Zemplén és Abaúj országgyűlési képviselőjének végül idén újra stabil lábakon állhatunk – közölte a fesztiváligazgató. A költségvetés ugyanis kiemelten fontos egy fesztivál életében, alapjaiban határozza meg a programokat, az adott évi lehetőségeket. A kormány és a helyi, térségbeli vállalkozások és önkormányzatok anyagi támogatása komoly erőt jelent számunkra. A fellépő művészek köre minden évben valamelyest változik, sokan már voltak vendégeink és persze rengeteg újdonságot is kínáltunk, boldogan mondhatom, hogy évek óta „túljelentkezés” van a művészek között, annyira szeretik a Zempléni Fesztivált. A legfontosabb számunkra továbbra is az, hogy a szebbnél szebb településeken a különleges helyszíneket bevonva biztosítsunk lehetőséget a minőségi zenei programok megvalósítására. A mi lehetőségünk az, hogy történelmi helyszíneken, ország világ előtt ismert vagy éppen ismeretlen helyekre hívjuk a közönséget – mondta Turjányi Miklós. Már a fesztivál kezdete előtti utolsó két hónapban láttuk a jegyek eladásaiból, hogy sikeres év lesz ez is, több rendezvényre a fesztivál kezdetére már egyáltalán nem lehetett belépőt váltani. Ez üzenet mindenkinek: a szervezőknek, a helyieknek, a fellépő művészeknek, az adott település, borászat vagy más helyszín tulajdonosának, hogy igenis érdemes energiát nem sajnálva minőségi programokat kínálni a vendégeknek.

Meg kell említenem a Sárospatak városától érkező lehetőségeket, hiszen a jelentős anyagi támogatáson túl, minden évben közösen szervezünk az itteni kulturális szakemberekkel kiállításokat, művészeti rendezvényeket – mondta Turjányi Miklós. Idén is segítette a kiállítások létrejöttét Bordás István, a Képtár vezetője. A fesztivál kiemelt szakmai partnere A Művelődés Háza és Könyvtára, ahol Csatlósné Komáromi Katalin vezetésével a munkatársak napi szinten segítik a munkánkat szinte valamennyi programhelyszínen, legyen szó a szervezésről, a helyszínek előkészítéséről vagy éppen a jegyek kezeléséről.
Érezhető, hogy a Kultúra Magyar Városában valódi partnerekre talált a Zempléni Fesztivál.

 

Feltöltő

Fel