Megújuló Művház, megújuló energiával

Hatalmas érdeklődés övezi az 1983-ban átadott A Művelődés Háza és Könyvtára felújítását. Mint ismert, 2 milliárd forintból újul meg a Makovecz Imre által tervezet épület.

Szinte minden alkalmat kihasználnak az emberek, hogy érdeklődjenek a Ház átalakulásáról, a postán, a piacon és az utcán is sokan állítanak meg, kérdezve a legújabb fejleményekről – mondta Csatlósné Komáromi Katalin. Ez azt jelenti, a lakosság számára is fontos hogyan is alakul át a Ház. A legfontosabb talán az, hogy funkciójában sokkal inkább megfelel majd a napjainkban elvárt közművelődési funkciókhoz, az eltelt évtizedek gyakorlati-használati tapasztalatait figyelembe vette a tervező, így hasznosabb térkihasználással találkozhatunk majd az ismételt használatbavételt követően – tette hozzá A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója.

Városunk második legnagyobb értékű beruházása van folyamatban a Makovecz örökség megújításával. Értékében az első a szennyvízberuházás 2,8 milliárd forinttal, a második A Művelődés Háza felújítása 2 milliárd forint értékben – mondta Aros János. A polgármester kiemelte, a helyi kivitelező az ÉPSZER Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy tartani tudják a határidőket, a magas minőségű munka pedig alapnak számít a cégnél, ez megnyugtató számunkra. Az esős napok persze hátráltatják az igencsak nagy felületű tetőt érintő felújítási, szigetelési és egyéb munkákat, de bízzunk benne, hogy összességében nem lesz jelentős hatással a kivitelezés megvalósítási idejére.

Az augusztus 14-én megtartott helyszíni bejáráson számos lényegi kérdés mellett a Házba beépülő új gépészeti  technológiáról kiemelten egyeztettek. Az épület új fűtési-hűtési rendszert kap, melynek alapja a megújuló energia lesz. Ez a korábbinál hatékonyabb működési rendszert fog eredményezni, ráadásul környezetkímélő és a működése is jelentősen fogja javítani a Ház dolgozóinak és persze vendégeinek komfortérzetét. Az átalakítás során a korábbi Galéria helyére kerül az új gépház, míg a korábbi „Bodrogos próbaterem” feletti erkélyes rész átalakul és itt kap majd helyet egy új kiállító tér.

Feltöltő

Fel