Idén is megrendezték a Zempléni Népművészeti Tábort

A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársai július 24-29 között rendezték meg a  Zempléni Népművészeti Tábort, amely évtizedes múltra visszatekintő hagyományos regionális szaktábora az intézménynek.

Idén az Újhutai Ifjúsági Tábort vette birtokba 44 táborlakó, akik közül 4 fő csak a fele táborban vett részt, a többiek az egész hetet a gyönyörű fekvésű helyen töltötték. A táborlakók és a táborban megfordult oktatók több megyéből és sok településről – Maglódról, Gyuláról, Nyíregyházáról, Békésről, Hercegkútról, Bodrogolasziból, Bodrogkeresztúrból, Vajdácskáról, Sárospatakról – érkeztek. A tábor során több művészeti ággal találkoztak a gyermekek. Minden nap volt néptánctanulás – a tábor első felében magyarlapádi, és a nagyobbak szászcsávási, míg a második felében sárközi táncokat tanultak -, és a táncanyagokhoz kapcsolódó népdal tanulás, hiszen ez a tábor fő profilja. E mellett kézműves foglalkozáson természetes anyagokból játékeszközöket készítettek, kisebb munkadarabokat szőttek, s gyöngyöt fűztek a táborlakók, s népi játékokra – pányvázásra, métára, ugróiskolára is – is sor került, s a népszokások közül a szent Iván éjszakához kapcsolódó tűzugrást is felelevenítették. Nem maradhattak el a hagyományos tábori programok, a bátorságpróba, a tábortűz, a játékos ügyességi és szellemi vetélkedők sem.

A tábor megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap és a Csoóri Sándor Alap támogatta.

Feltöltő

Fel