Lakóövezetben épül új parkoló

Sárospatakon közel 5000 háztartás található, míg az elmúlt évi helyi Adócsoport által közzétett adatok szerint összesen 6038 gépjármű. Ez a szám a hét valamennyi napján érzékelhető a parkolás alkalmával.

Sárospatak önkormányzata az elmúlt években több alkalommal is bővítette a parkolóhelyek számát a városban, a zsúfoltság azonban még így is már-már elviselhetetlen. Az elmúlt hetekben újabb parkoló bővítés kezdődött, a Lavotta utcában épül ki újabb körülbelül 20 férőhely.

Aros János polgármester azt mondta, most a társasházi lakásokban élők többéves kérését tudták teljesíteni a közel hét millió forintos beruházással. A parkolóhely bővítésén túl a kapcsolódó járdát is felújítottuk, ezzel is segítve a közlekedést. Itt is törekedtünk arra, hogy – a piac melletti parkolóhoz hasonlóan – gyeprácsot építsünk be, amely között a fű szabadon nőhet. Az viszont biztos, hogy további jelentős parkoló fejlesztést már nem tervezünk – jelentette ki Aros János.

Ennek az elképzelésnek két oka van: bármennyire is bővítjük a férőhelyek számát a városban, mégsem lehet elégséges számú parkolót kialakítani. A másik, talán fontosabb ok, hogy nem szeretnénk további zöldfelület csökkenést a városban. Sárospatak virágos város, rendezett település, hamarosan kezdődik a Zöld város pályázati programunk, ahol a közterületeket újítjuk fel, parkosítunk, virágosítunk, ezért logikus, hogy ne az aszfaltozott területek számát növeljük ezzel a fejlesztéssel párhuzamosan. Sokkal inkább arra kell közösen törekednünk, hogy mindenki – lehetőleg – indokolt esetben használja a járművét, ezzel is csökkentve a városban érzékelhető parkolási gondokat.

Feltöltő

Fel