“Látni és látszani” – rendőrségi előadás a Kommunális Szervezetnél

A Sárospataki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a gyalogosok és kerékpárosok által okozott és elszenvedett személysérüléssel járó közlekedési balesetek megelőzésével valamint az őszi-téli átállással a “Látni és látszani 2018 – egymásért” országos kampánnyal kapcsolatban 2018. november 22.-én előadást tartott a Sárospataki Kommunális Szervezetnél.

Az előadáson, a közúton történő biztonságos munkavégzéssel és a biztonságos közlekedéssel foglalkoztunk. A balesetek megelőzése érdekében fontosnak tartjuk a dolgozókban a közúti közlekedési szabályok felelevenítését. Mivel a dolgozók nagy része a közterületen, közúton végzi tevékenységét gyalogosan, kerékpárral vagy valamilyen gépjárművel, ezért a munkavégzésük során a közlekedésbiztonságra is ügyelniük kell.  A legfontosabb védőfelszerelésük a láthatósági mellény, amit örömmel tapasztalunk, hogy használnak is és ettől az észlelhetőségük nagyban javul. A láthatósági mellény használatán kívül többek között beszéltünk az úttestre történő hirtelen belépések, a hirtelen nagy mozdulatokkal járó munkavégzések elkerüléséről, mert a mellettük elhaladó járművezetők közül nem mindenki van felkészülve ezekre a helyzetekre.

Mivel mindenki részt vesz a közúti közlekedésben vagy gyalogosan vagy valamilyen járművel, ezért ilyenkor ősszel és télen fontosnak tartjuk a megváltozott időjárási, látási és útviszonyokra történő figyelemfelhívást. A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok és kerékpárosok ezért ilyenkor télen a megfelelő figyelmük a kellő kivilágítottságuk (észlelhetőségük) nagyon fontos. A gépjárművezetőknek gondoskodni kell arról, hogy járműveik megfelelően működő világító berendezéssel, ablaktörlő lapátokkal, párátlanító berendezéssel legyen ellátva és a járművük sebességét mindig az adott útviszonyokhoz, látási és időjárási viszonyokhoz válasszák meg.

Ladics Tamás r. alezredes 

Sárospataki Rendőrkapitányság
közlekedésrendészeti alosztályvezető

Feltöltő

Fel