Láthatósági kampány Sárospatakon

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében a rendőrség 2018-ban is folytatja a „Látni és látszani” kampányát, ami rávilágít a láthatóság fontosságára. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a láthatósági kampányát 2018. október 24-28. között hirdette meg. A cél továbbra is azon közlekedési balesetek megelőzése, melynek során hiányos felszereltségű, kivilágítatlan, sok esetben még fényvisszaverő eszközzel sem rendelkező kerékpárosok illetve gyalogosok válhatnak áldozattá.

Az őszi évszakváltozás jelentős negatív hatással bír a mindennapi közlekedésre, és a tapasztalatok szerint a romló időjárási, és látási viszonyok miatt jelentősen emelkedik a gyalogos és kerékpáros elütések száma. Akár gyalogosról, akár kerékpárosról van szó, nagyon fontos, hogy ők rossz látási körülmények között is jól láthatóak legyenek a közúti közlekedés során. Egy fényvisszaverő eszközzel ellátott gyalogos vagy kivilágított kerékpáros éjszaka (szürkületkor) már 130-150 méter távolságból is észlelhető, és ez jelentősen csökkenti a baleseti kockázatokat, illetve ezen eszközöknek köszönhetően meg is előzhetőek ezek a balesetek!

A Sárospataki Rendőrkapitányság láthatósági kampányának elsődleges feladata, hogy figyelemfelhívó tevékenységet folytasson a világítási szabályok betartására és a fényvisszaverő eszközök/ruházatok viselésének fontosságára.
Ennek során rendőrök ellenőrzik a gyalogos és kerékpáros közlekedést, és ha a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban valamilyen hiányosságot tapasztalnak, akkor a láthatóságot növelő világító és fényvisszaverő eszközöket adnak át közlekedők részére.

Az akciók során kiemelt figyelmet fordítunk a gépjárművek ellenőrzéseire is, ami a világító és jelző berendezéseikre, a szélvédőüveg és lámpatestek tisztaságára, a gumiabroncsok állapotára és az ablaktörlő berendezések megfelelő működésére irányul. Az ellenőrzéseink célja, hogy ezáltal kevesebben váljanak baleset áldozatává.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési látni és látszani kampánya immáron hetedik alkalommal törekszik arra, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében felhívja a figyelmet a látás és láthatóság kiemelt fontosságára. Idén október 17-én kezdődik és december 7-ig tart az országos akció, melynek keretein belül a járművezetők térítésmentesen megvizsgáltathatják járművük láthatóságért felelős alkatrészeit a kampányhoz csatlakozott szervizekben. Az idei kampány kiegészítéseként a járművezetés közbeni mobiltelefon-használat szabálykövető módjára is felhívják a figyelmet. A regisztrált optikákat felkeresve pedig díjmentes látásellenőrzésre – és hasznos tanácsokra – számíthatnak a járművezetők.

A vezetők részére az ingyenes átvizsgálás után a szervizek külön, a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Évek óta azt tapasztaljuk a program ideje alatt, hogy sok gépjármű tulajdonos él a lehetőséggel, sőt évről-évre egyre többen viszik el átvizsgálásra az autójukat.

Bővebb információk találhatók a www.latnieslatszani.hu, a www.police.hu, és a www.baleset-megelozes.eu weboldalakon.

Feltöltő

Fel