A Művelődés Háza és Könyvtára szolgáltatásait e hónap közepétől már az új helyszíneken érhetik el a látogatók

A művelődési ház eseményei az Újbástya Rendezvénycentrumban zajlanak, ahol már elkezdődött az idei Kamarazenei sorozat. A program újabb eseményére kerül sor ma este, majd holnap a VI. Juhászújév Dömötörkor rendezvénysorozat veszi kezdetét. E helyszínen zajlanak a művelődő közösségek és alkotócsoportok foglalkozásai és programjai is. A nyitva tartás hétköznapokon 8-19 óráig tart, illetve igazodik a rendezvények időpontjához, szombaton 9-12 óráig.   

A Mozi üzemszerű működése szintén a hét végén indul. 2018. október 11-én 14 órakor kezdődik az első vetítés, melyek a korábban megszokott rend szerint vasárnap estig tartanak. A városi Képtárban, a Szent Erzsébet út 14. sz. kialakított mozi terem 77 férőhellyel és a SIDINFO Nonprofit Kft. által működtetett büfészolgáltatással várja a látogatókat. Jegyfoglalás a már ismert módon, illetve a helyszínen.

A Zrínyi Ilona Városi Könyvtár 2018. október 15-én nyit az olvasó közönség felé. A folyóiratokat és könyveket kölcsönzők az Eötvös u. 7. sz. alatt, az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Campus könyvtári bejáratán keresztül jutnak a városi könyvtárba, melyet az emeleti térben találnak meg.

Kérdésünkre az intézmény igazgatója elmondta, hogy valamennyi helyszínen megtörtént az üzemszerű működéshez szükséges munkafeltételek kialakítása, míg a Makovecz házban található eszközök jelentős részét dobozolták és raktározták.

Csatlósné Komáromi Katalin minden szervezetnek és közreműködőnek köszöni eddigi támogatását és segítségnyújtását, amely hozzájárult a költözés sikeres lebonyolításához.

Feltöltő

Fel