Ismét Erdélybe kirándultak a Rákóczisok

Immár hagyományosan, július első hetében ismét elindult a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 27 tanulójával Erdélybe egy egyhetes táborba.

Az összetétel csak kicsit változott tavaly óta, hiszen szép számmal utaztak velünk 5. osztályosok is. Egyvalami azonban nem változott: a boldog érzés, a vágyakozás, hogy ismét kinn legyünk a barátaink, jó ismerőseink között. S így, egy év elteltével újra azt mondhatjuk, hogy hazaérkeztünk ismét.

Úti célunk Gyergyócsomafalva volt. Itt foglaltunk szállást, innen tettünk kisebb-nagyobb kirándulásokat a környékre. Nekünk, akik már többször jártunk itt, „itthon vagyok” érzésünk volt: a falubeliek megismertek, üdvözöltek minket. Annyira jól esett a meleg kézszorítás, baráti ölelés, szíves köszöntés. Erre mifelénk, mintha az emberek ezt a fajta szeretetet elfelejtették volna már, vagy csak nem tudjuk kifejezni ilyen szépen? Nem tudom. Minden esetre jó volt újra érezni, hogy mennyire szeretnek és ragaszkodnak hozzánk.

2 napot kirándulgattunk a faluban és környékén gyalog és lovas szekéren. Itt még nagyon sok embernek ez a fő közlekedési eszköze. Kirándulásainkon velünk tartottak erdélyi barátaink, ismerőseink. Az új gyerekeink kezdetben kicsit értetlenül hallgatták az ízes székely beszédet, de a hét végére már a székely humort is megértették. A kisebb hegyeket is meghódítottuk, a magasabbakra csak néhányan másztak fel, mert a papucs, igaz, hogy kényelmes viselet, de hegymászásra nem alkalmas. A másik dolog, ami izgalomban és félelemben is tartotta a gyerekeket a medve volt. Ezen a környéken is voltak medvetámadások, de az itt élők mégis szeretettel és nem gyűlölettel beszéltek a „hegyek uráról”. A praktikus taktikákat el is sajátítottuk, amit medvetámadás esetén be kell tartani, de a legjobb az volt, hogy a gyakorlására nem került sor. A legfontosabb dolgot azonban megtanultuk: tisztelni kell az állatot, és akkor békében együtt élhetünk velük. A közelségük nem is zavart minket, amikor a patakban játszottak a gyerekek, amikor vadvirágot gyűjtöttünk, virágkoszorút fontunk, bográcsoztunk. Éjszaka pedig hagytuk őket pihenni.

2 napot buszos kirándulásra fordítottunk. Jártunk a a Gyilkos-tónál, ahol a merészebbek a csónakázást is bevállalták. Mi, félősebbek csak messzebbről csodáltuk ezt a Tündérországot. Megkóstolgattuk a helyi különlegességeket. Meg is állapítottuk, hogy a kürtőskalács ugyanolyan finom, mint tavaly volt. Nem tudtunk betelni az ízével. A sátrak is tárt karokkal vártak minket, így megvásárolhattuk a kisebb ajándéktárgyainkat is. A Békás-szoros hatalmas sziklafalai alatt olyan kicsinek, mákszemnek éreztük magunkat. Hatalmas, kacskaringós, szerpentines utakon érkeztünk meg Tusnádfürdőre, a Szent Anna-tóhoz. A természet szépsége és idegenvezetőnk székely humora teljesen elvarázsolt minket, amikor a Mohos tőzeglápot végigjártuk.

Aztán 5 nap után ez a csoda hirtelen véget ért. Búcsúzkodnunk kellett. Kicsit megilletődve, könnyes szemmel mondtunk köszönetet. A fülünkben azonban még mindig ott cseng házigazdáink, barátaink mondata: „Jövőre ismét visszavárunk Titeket. Üdvözöljük, öleljük az otthonmaradókat!”.

Az autóbuszból még hosszú ideig némán csodáltuk a tájat, majd elkezdtük szerveznia jövő évi tábort. Nem volt olyan gyerek, aki azt ne mondta volna, hogy 2019-ben nem akar jönni.

További fotók >>>

A tábor szervezői:
Császár Erika és Kanyóné Preszoly Ibolya

Feltöltő

Fel