A Sárospataki Irodalmi Olvasókör kirándulása Debrecenben

A Sárospataki Irodalmi Olvasókör tagjai egynapos program keretében Debrecen, a híres „cívisváros” páratlan kultúrtörténeti emlékeit keresték fel,és ismerhették meg közelebbről.

Kora reggel autóbusszal utaztunk a „Tiszántúl legnagyobb városába”, a Kálvinista Rómába, a híres iskolavárosba. A belvárosi sétánk során a virágos Főtéren Szabó Magda, a jeles, népszerű írónő különleges szobra előtt megidéztük az emlékét és a sokszínű munkásságát.

Híres költők, írók, (Csokonai Vitéz Mihály, Tóth Árpád, Szabó Magda, Tóth-Máthé Miklós) éltek és alkottak itt. A hangulatos és rendezett történelmi városban először a Nagytemplomot kerestük fel. A bejárat mellett megcsodáltuk a reformáció 500. évfordulója tiszteletére készült vörös márvány képzőművészeti alkotásokat. A Nagytemplom is megújult. Megtudhattuk, hogy a középkorban leégett. Később egy gótikus csarnoktemplom épült fel, amely 1564-ben szintén tűzvész áldozata lett. Az új katedrálist 1626-28-ban Bethlen Gábor és Rákóczi György fejedelmek anyagi támogatásával építették fel. A Rákóczi-szabadságharc eseményei, majd 1802-ben a nagy tűzvész során ismét súlyosan megsérült. 1803-ban Péchy Mihály tervei alapján újabb templom épült két, 61 méter magas toronnyal. 1849. április 14-én a szabadságharc kormánya itt „mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását, és kihirdette a Függetlenségi Nyilatkozatot.” Kossuth Lajos, kormányzói széke is a templom különleges értéke. Különleges élmény volt a lifttel történő utazás a két toronyhoz, a belső lépcsőkön történő közlekedés és a város szépségében történő gyönyörködés.

Ezután a Déri Múzeum fantasztikus értékeit csodálhattuk meg. A Múzeum előtti téren Medgyessy Ferenc, négy különleges szobra „várja” a látogatókat. Ezek az alkotások allegorikus formában a Régészetet, a Tudományt, a Művészetet és a Néprajzot jelenítik meg. A Városi Múzeumot 1902-ben alapították. Déri Frigyes bécsi selyemgyáros különleges (iparművészeti, népművészeti, művészeti, stb.) adományaival gyarapodott a híres  gyűjtemény. A Múzeumban húsz állandó kiállítás, “A csillagos ég lakói, Fegyvertörténeti tárlat, Régi Képtár, Dobozi temető, Föld alatti Debrecen, Nagyerdő, Debreceni Városháza, a gyógyszertári gyűjtemény, stb. tekinthető meg. Csoportunk a Déri-emléktermet, a Debreceni kézművesek csodálatos munkáit nézték meg. Különleges élmény volt a „Thaly Kálmán élete és munkássága” c. páratlan gyűjtemény megtekintése. Februárban Korompai Balázs, kiváló történész, a Múzeum főmuzeológusa lebilincselő, nagysikerű előadást tartott az Olvasókörünkben Thaly Kálmán életéről, és példa értékű munkálkodásáról.

A Munkácsy-teremben,különleges fényjátékkal és zenekísérettel megcsodálhattuk a világhírű Munkácsy-trilógiát, „Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű páratlan alkotást.”

Megtudhattuk, hogy a művész sohasem látta együtt a Jézus Pilátus előtt (1881), Ecce Homo (1896), és a Golgota (1884) c. világhírű munkáit. A felülmúlhatatlan művek “azokat az érzéseket, esendőségeket elevenítik meg a Bibliából, amelyek minden keresztényt megindítanak.”

”Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni – vallotta Munkácsy Mihály.”

Ezután a debreceni programunk egy különleges helyen elfogyasztott ebéddel zárult. Újabb kirándulást szervezünk majd, hogy Debrecen város különleges és kevésbé ismert kultúrtörténeti értékeit megismerhessük, megcsodálhassuk.

Halász Magdolna
Olvasóköri elnök

Feltöltő

Fel